Még nincs döntés a szövetségi kapitány személyéről

  • kézilabda
  • 2019.06.19
  • 15:41
  • MKSZ
Június 19-én ülést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége. A testület meghallgatta a férfiválogatott szövetségi kapitányainak beszámolóját a vasárnap véget ért Eb-selejtezőkről, és a következő hetekben hoz döntést a nemzeti csapat következő időszakának szakmai koncepciójával és stábjával kapcsolatban.

– Az elnökség meghallgatta Csoknyai István és Vladan Matics beszámolóját az Európa-bajnoki selejtezőkről – fogalmazott Nagy László, az MKSZ férfi szakágért felelős alelnöke a szövetség hivatalos honlapján. – Ha a válogatott fejlődését, az elmúlt időszakban elért eredményeit és mutatott játékát nézzük, sajnos a világbajnokságon elért 10. hellyel több lépéssel is távolodtunk az olimpiai szerepléstől, amelyhez egy leheletnyivel közelebb kerültünk ugyan az Európa-bajnoki selejtezőkön a csoportelsőség megszerzésével, hiszen így eggyel kedvezőbb a helyzetünk az Eb-csoportsorsolás kiemelésekor, azonban a kvalifikáció kapcsán – főként az utolsó két mérkőzést tekintve – nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.

A válogatott veretlenül jutott ki a 2020-as Eb-re - Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Nagy László hangsúlyozta, először a koncepcióról döntenek, s csak ezt követően foglalkoznak a személyi kérdésekkel a szakmai stábbal kapcsolatban.

– Fontos céljaink vannak, mind a 2020-as évet tekintve, mind a 2022-es hazai Európa-bajnokságot nézve. Mindezt szem előtt tartva fog elkészülni a következő hetekben a válogatott szakmai koncepciója a következő évekre, amelynek magában kell foglalnia az előrelépés lehetőségét, taktikailag és erőnlétileg is, szeretnénk modern szemléletben menedzselni a csapatot. Első körben tehát a koncepcióról szeretnénk döntést hozni, ezt követik csak a személyi kérdések a szakmai stábbal kapcsolatban.

Tabellák
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 51
2. Telekom Veszprém 46
3. Grundfos Tatabánya KC 42
4. Balatonfüredi KSE 36
5. Csurgói KK 33
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 31
7. FTC 22
8. RotaChrom Dabas 21
9. Sport36-Komló 21
10. DVTK-Eger 17
11. CYEB Budakalász 16
12. Mezőkövesdi KC 15
13. Ceglédi KKSE 13
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás 2019. május 25. 21:22
tovább »
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Barcelona 24
2. Telekom Veszprém 20
3. Vardar Szkopje 19
4. Kielce 14
5. Rhein-Neckar Löwen 14
6. Meskov Breszt 9
7. Montpellier 7
8. IFK Kristianstad 5
utolsó módosítás 2019. május 25. 21:22
tovább »
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2018/19
1. Váci KSE 39
2. Agrofeed ETO-SZESE 33
3. NEKA 32
4. Veszprémi KKFT 28
5. Szigetszentmiklósi KSK 25
6. Tatai AC 21
7. Pécsi VSE 20
8. Budai Farkasok NKFT 19
9. Telekom Veszprém U21 17
10. Balatonfüredi KSE U21 14
11. Tunsgram SE Nagykanizsa 11
12. Százhalombattai KE 5
utolsó módosítás 2019. május 25. 21:22
tovább »
Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 2018/19
1. Kozármisleny SE U22 42
2. Csurgói NKC 36
3. Siófok KTC KFT U22 27
4. Veszprém Pannon SE 27
5. PEAC 25
6. Hévízi SK 25
7. Bajnok DSE Nemesvámos 19
8. Marcali VSZSE 19
9. BBSC Balatonboglár 18
10. Tolna KC 10
11. Duna-Pent NKSE 8
12. Tamási KC 8
utolsó módosítás 2019. május 25. 21:23
tovább »