Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C

Döntetlennel zárult a VLS négy piros lapos meccse

2018. április 28. 18:20
Balázs Richárd tizenegyesből és akcióból is betalált, de ez is csak egy ponthoz volt elég a szűk félórát emberelőnyben töltő Veszprémnek a III. Ker. TVE együttesével szemben az NB III-ban.

A kiesés elől menekülő Veszprém a már biztosan bennmaradó III. Ker. TVE együttesét fogadta az NB III Nyugati csoportjának szombati játéknapján. Több okból is sorsdöntő fontosságú találkozó volt ez a mienk számára. Amellett, hogy a folytatásban igen erős ellenfelek otthonába látogat a VLS, jogosulatlan szerepeltetés miatt a pontlevonás veszélye is fenyegeti a gárdát.

Gunther keverte meg beadásaival a védelmet többször is a meccs elején. Ziccerig azonban nem jutottak el a mieink, a középső védők rendre tisztázni tudtak. A fővárosiak aztán gólra váltották első helyzetüket: Gulyást verték meg egy az egyben a tizenhatos környékén, s a centerezés is jól sikerült. Az első lövés kimaradt, de a második hullámban érkező Sorecz a gólvonaltól tíz centire már nem tudott hibázni (7. perc: 0-1).

Nem szegte a mieink kedvét a kapott találat, továbbra is pontrúgásokból veszélyeztett a VLS. A 14. percben meg is lett ennek a gyümölcse: Gunther tálalt szögletből a tizenhatos sarkánál álló Bognárhoz, aki Balázst ugratta ki a büntetőterületen belül. A mieink támadóját csak szabálytalanul tudta megállítani az ellenfél: egyértelmű tizenegyes. A sértett vállalta magára az ítéletvégrehajtást: Balázs a bal alsót választotta, a másik irányba induló portásnak esélye sem volt a hárításra (1-1).

24. perc: Hamar kapott labdát a szélen, Radványi mellett lőtt kiszorított helyzetből: a védhető labda kifogott Celláron, ismét vezetést szereztek a fővárosiak (1-2).

27. perc: Most sem kellett sokat várni a hazai ellenakcióra: Prágai verte védőjét a szélen, s kereste Szabó Bencét a légtérben. Remek elképzelés volt, Szabó azonban öt méterről a kapu fölé bólintott. A folytatásban is vendégek játszottak élesebben: gyorsabban és pontosabban építgette támadásait a III. Kerület, míg a túloldalon az utolsó passzoknál rendre rossz megoldáshoz nyúltak a bakonyiak.

Gunther ugratta ki Balázst a félidő vége előtt, a VLS támadóját Grúz buktatta egyértelmű gólhelyzetben. Nem is maradt el a kiállítás. Bognár rúghatott szabadot 22 méterről, kísérlete elhalt a sorfalban, így egygólos vendég előnynél vonultak pihenőre a felek.

Luptákot cserélte be, s négy játékosát is a támadósorba vezényelte Vágó Attila a szünet után. Balázs Richárd szólózott remekül, a vendégek csak a kapufa tövében tudták megállítani – közel állt az egyenlítéshez a VLS. A folytatásban is nyomás alá helyezte Palásthy kapuját a bakonyi együttes, a mérkőzés hőfoka pedig egyre inkább emelkedett: rövid időn belül kétszer is összekakaskodtak a felek. A második „akciónak” meg is lett az eredménye: Herczeget és Prágait is második sárgával küldte zuhanyozni a játékvezető.

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Védő helyett támadót küldött be Vágó: Irmes váltotta Gulyást, Köbölt pedig posztra cserélte a veszprémi tréner nem sokkal később. Ennek megfelelően egyértelműen a mieink veszélyeztettek többet a folytatásban. Balázs állt a legközelebb a gólszerzéshez: a csapat vezére távoli lövéssel és szólóval is próbálkozott.

73. perc: centikre került az egyenlítéstől a Veszprém: Szabó Bence ívelt Bognár elé, a megpattanó labdát azonban már nem tudta tökéletesen helyezni a VLS csatára. Egy perccel később még ennél is nagyobb helyzet maradt ki. Balázs vezethette a kapusra egy az egyben a labdát, az emelést választotta, de csúnyán elmérte a távolságot.

Felébredt a lehetőség láttán az ellenfél, kétszer is a kapufán csattant a játékszer: előbb hazai védő mentése kellett ehhez, utóbb szöglet után fejelt majdnem pontosan a III. Kerület. A következő vendég akciót csak szabálytalanul tudta megakasztani Radványi: a negyedik pirosat is kiosztotta a játékvezető.

Négy perccel a vége előtt kiegyenlített a Veszprém: Irmes vitte le az alapvonalig a labdát, s gurította vissza azt Balázs elé a legjobb ütemben. A veszprémiek legjobbja nem sokat teketóriázott, kíméletlenül kilőtte az alsó sarkot (86. perc: 2-2).

Öt percet hosszabbított a játékvezető. S igazi tűzijáték alakult ki a végjátékban. Irmes és Hamar lábában is ott maradt a meccslabda, a találkozó képe alapján azonban igazságosnak mondható döntetlen született.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 25. forduló:
VLS Veszprém–III. Ker. TVE 2-2 (1-2)
Veszprém, Egyetemi Stadion 100 néző. Vezette: Horváth, (Nagy, Bognár).
Veszprém: Cellár – Gulyás (Irmes, 64.), Felber, Radványi, Gunther – Köböl (Vass, 68.), Prágai, Szabó T. (Lupták, 45.) – Bognár, Szabó B., Balázs. Vezetőedző: Vágó Attila.
III. Ker.: Palásthy – Gálfi, Móczó, Szilágyi, Nagy T., Herczeg, Kaszai, (Král, 86.), Pálfalvi, Hamar, Sorecz, Grúz. Vezetőedző: Tóth András.
Gólszerzők: Balázs (14. és 86. perc), ill. Sorecz (7.), Hamar (24.).
Piros lap: Prágai (59.) Radványi (77.), ill. Grúz (45.), ill. Herczeg 59.

Galéria
VLS Veszprém – III. Ker. TVE 2-2
Zatkalik Dániel
Szalai Csaba
vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
tegnap 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi vármegyei foci A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi Nehezen alakulhatna izgalmasabban a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája. A 26. forduló szombati rangadóján a negyedik Pápa legyőzte az Úrkút csapatát. Mivel az Almádi és a Fűzfő is nyert, az éllovas címvédő visszacsúszott a harmadik helyre. tegnap 22:31 Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért Practical VSC Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért A Practical VSC Bartusz Dániel duplájával magabiztos diadalt aratott a Csornai SE vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi összecsapásán. A címvédő veszprémiek továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. tegnap 19:01 Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója vármegyei foci Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója Az éllovas, bajnok Úrkút a negyedik helyezett Pápához látogat a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombat esti összecsapásán. 2024. május 2. 6:02 Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Erről jut eszembe… Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Közeledik, sőt, már itt is van a labdarúgó-bajnokságok hajrája. Ilyenkor minden szurkolóból matematikus lesz, hiszen elkezdődik a számolgatás, hogy a kedvenc csapatnak hány pontot kell még szerezni a bajnokság megnyeréséhez, egy dobogós hely eléréséhez, vagy a bennmaradás kiharcolásához. 2024. április 30. 0:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.