Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
15°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
15°C

Öt góllal küldték haza a VFC-t

2014. január 30. 12:05
Jugovits Lajos együttese bő húsz perc alatt kapott öt találatot az immáron listavezető Csákvártól az NB III Nyugati csoportban.

A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján Csákvárra látogatott a Veszprém. Gólnélküli első játékrészt követően az 59. percben zörrent meg először Kádár hálója. Hat perccel később ismét Horváth Roland volt eredményes, aki tízzel a lefújás előtt már mesterhármast ünnepelhetett. Ennél is nagyobb baj a bakonyiak számára, hogy közben még a hazaiak két cserejátékosa, Csikesz és Berki is betalált.

Az 5–0-ra alulmaradó VFC 11. a tabellán, vendéglátója pedig – a Győr II botlásának köszönhetően – élre állt.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 13. forduló:
Csákvár TK–Veszprém FC 5–0 (0–0)
Csákvár, vezette: Gyarmati II (Kovács I, Kovács II).
Csákvár: Szabó B. – Hajdú, Ódé, Racskó, Dulló (Berki, 46.), Domokos, Molnár Cs., Imrik, Horváth R., Mihály (Domján, 46.), Varga Z. (Csikesz, 66.).Vezetőedző: Bognár György.
Veszprém: Kádár – Garai, Czvetkó (Hanák, 63.), Császár, Farkas, Udvardi, Hevesi-Tóth, Molnár Z., Burcsik, Horváth B., Kuti (Kálmán, 79.). Vezetőedző: Jugovits Lajos.
Gólszerzők: Horváth R. (59., 65., 81.), Csikesz (69.), Berki (78.).

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi vármegyei foci A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi Nehezen alakulhatna izgalmasabban a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája. A 26. forduló szombati rangadóján a negyedik Pápa legyőzte az Úrkút csapatát. Mivel az Almádi és a Fűzfő is nyert, az éllovas címvédő visszacsúszott a harmadik helyre. 2024. május 5. 22:31 Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért Practical VSC Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért A Practical VSC Bartusz Dániel duplájával magabiztos diadalt aratott a Csornai SE vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi összecsapásán. A címvédő veszprémiek továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. 2024. május 5. 19:01 Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója vármegyei foci Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója Az éllovas, bajnok Úrkút a negyedik helyezett Pápához látogat a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombat esti összecsapásán. 2024. május 2. 6:02 Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Erről jut eszembe… Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Közeledik, sőt, már itt is van a labdarúgó-bajnokságok hajrája. Ilyenkor minden szurkolóból matematikus lesz, hiszen elkezdődik a számolgatás, hogy a kedvenc csapatnak hány pontot kell még szerezni a bajnokság megnyeréséhez, egy dobogós hely eléréséhez, vagy a bennmaradás kiharcolásához. 2024. április 30. 0:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.