Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Egy pont is több a semminél

2019. szeptember 1. 19:00
Öt forduló alatt immár negyedik egálját jegyezte a VLS Veszprém, amely vasárnap késő délután a vendég Lipót ellen is nyeretlen maradt a labdarúgó nemzeti bajnokság harmadosztályának Nyugati csoportjában.

– Ahogy a szakmai stábon, éppúgy a játékosokon is hatalmas a nyomás. De fogalmazhatnánk úgy is, hogy győzelmi kényszerbe kerültünk! – tudatta portálunkkal még a mérkőzést megelőzően Szabó Péter sportigazgató.

Az őszi évszak első napján első győzelme reményében lépett a Városi Stadion gyepszőnyegére a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában munkálkodó VLS Veszprém vasárnap délután, immár az ötödik fordulóban.

Országgyűlési képviselőnk, Ovádi Péter is kilátogatott a találkozóraOrszággyűlési képviselőnk, Ovádi Péter is kilátogatott a találkozóra

A tizenhat csapatos bajnokság 13. pozíciójában három ponttal jeleskedő VLS ezúttal a két győzelemmel és két fiaskóval a bajnokság 7. helyét elfoglaló Lipót SE-t látta vendégül.

Pető Tamás vezetőedző kétségkívül eddigi legerősebb gárdáját állította össze a találkozóra: az újonnan igazolt futballisták közül kapusposzton Deczki Máté, mezőnyfronton pedig Zachán Péter, Nagy Richárd, illetve Lőrincz Attila mellett Kiliti Róbert neve is szerepelt a kezdő tizenegyben. A csapatkapitányi karszalagot pedig ezúttal Somogyi Richárd viselte.

Abszolút motiváltan, jó kedvűen kezdték az összecsapást a piros mezes veszprémi futballisták: alig telt három perc, s máris az ellenfél kapujára törtek, a gól azonban elmaradt. Magabiztos volt a Pető-gárda, ritkán adta el a labdát, de ha mégis, akkor ott volt Deczki, aki a tizenkettedikben önmagát egy csöppet sem féltve vetődött bele egy közeli lövésbe, ezzel megóvva a hazai ketrecet a találattól. Nem történt ez másképp a 16. minutumban sem, amikor is az újonc Zachán buktatta ellenfelét, a megítélt szabadrúgást aztán könnyű szerrel nyelte le a portás.

Érezhető volt a királynék városának fölénye, kicsivel több, mint a játékrész felénél jártunk, amikor a korosztályos válogatott Kiliti Róbert szemfülesen ugratta ki az üresen helyezkedő Somogyi Richárdot. Ha az akció után az eredmény nem is változott, Horti Gábor szavaival élve a „gólcsira” benne volt. Deczki ha kellett a kapujából kilépve még a söprögető szerepet is elvállalta, ha a játék már úgy is inkább a másik térfélen folyt. De hiába a fölény, ha a helyzetek kimaradnak: a felek 0-0-s döntlennel szusszanhattak.

Visszatérve az öltőző hűséből, egy perc sem telt el még a második félidőből, amikor is a lipótiak máris helyzetbe hozták magukat. Kiliti azonban ott volt, s ha a Rába-parti szurkolók tizenegyesért is kiáltottak, a játékvezető határozottan ítélt: sallangmentes szerelés volt. S ha már emlegettük azt a bizonyos „gólcsirát”, Venczel jóvoltából a 48. percben egy bizony ki is nőtt. Az NB I-et is megjárt Nagy Richárd beivelésébe mintaszerűen csúsztatott bele csatárunk, a lila mezesek portásának a jobb felsőbe csusszanó labdába beleérnie sem volt esélye (1-0).

Mellékesen: ezzel a találattal a VLS Veszprém a 2019/20-as bajnoki kíírásban először szerezte meg a vezetést az elmúlt öt forduló alatt. Az öröm azonban sokáig nem tartott, ugyanis a túloldalon kissé elaludtak a hazai védők, Zimonyi pedig teljesen üresen bólintott (53. perc: 1-1). Némileg ki is zökkentette a Pető-tanítványokat ellenfeleik gyors kiegyenlítése: a kezdeti higgadtságot sokszor meggondolatlanság, kapkodás váltotta föl.

Igaz, Deczki védett ha kellett, s a gólszerzési lehetőségek is megvoltak, de befejezések rendre csak pontatlanra sikeredtek. A lefújáshoz közeledve már a játék színvonala is kezdett csorbulni: Zámbó túlzott erőbevetéssel buktatta Lőrinczet, rögtön villant is a piros. A hazaiak azonban nem tudtak élni emberelőnyükkel, így az eredmény már nem változott.

Megyeszékhelyünk labdarúgói öt fordulót követően egyelőre még mindig nyeretlenek, immár negyedik döntetlenjüket gyűjtötték be. Mához egy hétre – szeptember 8-án, vasárnap 16.00 órakor – a bakonyiak Komáromba látogatnak szerencsét próbálni.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 5. forduló:
VLS Veszprém–Lipót Pékség SE 1-1 (0-0)
Veszprém, Városi Stadion, 500 néző: Vezette: Héra (Ország, Schweighardt).
Veszprém: Deczki – Zachán, Felber, Domján, Venczel (Füleki, 68.), Gálfi (Molnár B., 60.), Somogyi, Nagy R., Vass (Gulyás G., 80), Lőrincz, Kiliti. Vezetőedző: Pető Tamás.
Lipót: Dénes – Tóth L., Zimonyi (Schillinger, 92.), Varga T., Bieder, Kovalovszki, Zámbó, Csete (Bella, 89.), Simita, Farkas (Nyári, 61.), Kapa. Vezetőedző: Varga Péter.
Gólszerző: Venczel (48.), ill. Zimonyi (53.)
Piros lap: Zámbó (86.)


Így értékelte a látottakat

Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője: – Mondhatnám azt is, hogy büszke vagyok a játékosaimra, ugyanis akárcsak a szorgos méhecskék a nektárt, úgy gyűjtögetik a pontokat a bajnokságban. Ezzel szemben viszont úgy gondolom, hogy mélységesen tudásuk alatt teljesítettek a mai mérkőzésen. Egyszerű: hiába dolgozzák ki a szebbnél szebb helyzetek, ha nem lövik be azokat, akkor nem tudnak egyről a kettőre lépni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mindenkin nagy a lélektani nyomás, de a profi sportolóknak tudniuk kell ezen felülemelkedni.

Vass Szilárd, a VLS Veszprém reménysége: – Bízom a társaimban! Igaz, játszottunk már jobban is, de összességében nem lehetünk csalódottak, hiszen az egy pont is több a semminél. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben megszerezzük azt a várva várt győzelmet, s végre átlépjük a saját árnyékunkat. Szeretek itt élni, játszani, teljesíteni. Ha ez a csapat bennmarad – már pedig bennmarad –, máshol el sem tudnám képzelni a jövőmet. A szurkolók támogatásáért, illetve kitartásáért pedig ezúton is szeretnék köszönetet mondani.

Galéria
VLS Veszprém–Lipót Pékség SE 1-1 (0-0)
Simon Dani
Domján Attila
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 24 16 5 3 46 23 23 53
2. Practical VSC 24 14 5 5 50 30 20 47
3. BICSKEI TC 24 14 5 5 36 23 13 47
4. III. KER. TVE 24 13 6 5 37 22 15 45
5. DOROGI FC 24 10 7 7 36 29 7 37
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 24 9 8 7 47 48 -1 35
7. KOMÁROM VSE 24 8 11 5 31 28 3 35
8. BUDAÖRS 24 10 4 10 40 41 -1 34
9. CAOLA SC SOPRON 24 9 7 8 35 29 6 34
10. KELEN SC 24 8 5 11 30 42 -12 29
11. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 24 7 8 9 36 33 3 29
12. BALATONFÜREDI FC 24 7 8 9 30 34 -4 29
13. ETO AKADÉMIA 24 7 4 13 33 38 -5 25
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 24 6 4 14 35 49 -14 22
15. ZTE FC II. 24 4 4 16 22 46 -24 16
16. CSORNAI SE 24 3 3 18 26 55 -29 12
Utolsó módosítás: 2024. április 14. 19:38
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 Edzők és pénzek Erről jut eszembe… Edzők és pénzek „Csak azt kérem, hogy ne alázzatok meg... Ha jönnek az eredmények, meg fogtok fizetni. Ha pedig nem, akkor úgyis kirúgtok.” 2024. április 16. 7:02 A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított vármegyei foci A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály elmúlt hétvégéi fordulójában a második helyen álló Balatonfűzfő 1-0-ra nyert Pápán, míg a Tihany 12-0-ra múlta felül a sereghajtó Várpalotát – összefoglaló, képriport. 2024. április 15. 8:56 Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC Practical VSC Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC A több sebből is vérző Practical VSC az utolsó percben kapott találattal 2-1-re alulmaradt a vendég Bicskei TC ellen a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. A címvédő veszprémiek hátránya immár hat pont a listavezető Tatabányával szemben. 2024. április 14. 19:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.