Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Még várat magára a VLS első győzelme

2019. augusztus 25. 20:00
Idénybeli harmadik döntetlenjét jegyezte a Veszprém, amely vasárnap este 1-1-et játszott a Ménfőcsanak vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.

Több mint 80 kilométer, s késő estébe nyúló mérkőzés várt a VLS Veszprémre, amely vasárnap az NB III Nyugati csoportjának 4. körében Ménfőcsanakra látogatott idénybeli első győzelme reményében.

Pető Tamás vezetőedző az újonnan igazolt játékosai közül már bizalmat is szavazott az Ajka csapatától kölcsönvett fiatal kapusreménységnek, Deczki Máténak, illetve a Paks együttesével az NB I-et is megjárt futballistának, Nagy Richárdnak: mindketten a kezdő tizenegyben kaptak helyet.

A mérkőzés első gólját a hazai brigád szerezte meg: Kószás Krisztián volt eredményes a 35. percben (1-0). Cseppet sem törte meg azonban a királynék városát a kapott találat, ugyanis pontosan tíz minutumra rá, még a félidőt jelző sípszót megelőzően Venczel Zoltán egyenlíteni tudott, így a szünetre 1-1-es egállal vonultak a felek.

Egy pontot szerzett a VLS (archív fotó)Egy pontot szerzett a VLS (archív fotó)

A második játékrészben pedig nem jutottak dűlőre a gárdák. Igaz, a lehetőségek mindkét oldalon megvoltak, újabb gól viszont már nem született (végeredmény: 1-1).

Megyeszékhelyünk futballistái így négy fordulót követően immár harmadik döntetlenjüket gyűjtötték be, s egyelőre három ponttal állnak a tizenhat csapatos bajnokság tizenharmadik helyén. Mához egy hétre – vasárnap, 16.00 órakor – a veszprémiek hazai pályán, a Városi Stadionban a Lipót labdarúgóival vívnak meg első diadalukért.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 4. forduló:
Ménfőcsanak ESK–VLS Veszprém 1-1 (1-1)
Ménfőcsanak. Vezette: Altorjay (Csóra, Urgyán).
Ménfőcsanak: Ficsór – Jakab, Kerékgyártó (Böcskey, 76.), Czanik, Németh L., Serfőző (Vörösbaranyi, 65.), Kelemen, Németh B., Füredi, Kószás, Szabó T. (Nagy B., 46.)
Veszprém: Deczki – Felber, Dobsa, Domján, Venczel (Füleki, 66.), Gálfi, Somogyi R., Nagy R., Vass, Lőrincz (Molnár B., 46.), Kiliti. Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerző: Kószás (35.), ill. Venczel (45.).

Simon Dani
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.