Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hosszú Katinka nem számolgatja a rekordokat

2019. július 28. 16:00 // Forrás: MTI
Sporttörténelmi sikerét követően sem számolgatja a rekordokat, hanem saját teljesítményéből akar tanulni Hosszú Katinka, aki pályafutása kilencedik világbajnoki aranyérmét nyerte a kvangdzsui viadal vasárnapi zárónapján.

"Hallottam már róla itt a vegyes zónában, de előtte nem tudtam, és nem is akarom igazából felfogni. Talán majd ha befejezem, akkor kezdek el számolgatni" - válaszolta a háromszoros olimpia bajnok arra kérdésre, mit érez azt követően, hogy kétszeresen is sporttörténelmet írt azzal, hogy a 400 méter vegyesen aratott sikerével első női úszóként ötször nyert meg egy számot, a sportág történetében pedig elsőként csinálta meg azt, hogy a 200-400 vegyest sorozatban négyszer nyert a vb-ken.

Történelmi sikert ért el Hosszú Katinka - MTI/Kovács TamásTörténelmi sikert ért el Hosszú Katinka - MTI/Kovács Tamás

"Sok mindenen mentem keresztül ebben az egy hétben,és sokat tanultam magamról. Legfőképpen azt, hogy már nem ugyanabban a mentális zónában versenyzek, mint régen. Ez a kétszáz vegyes után picit ijesztő is volt, hiszen a riói olimpián, majd két évvel ezelőtt, a budapesti világbajnokságon is másképp éreztem magam. Nem értettem, hogy itt miért nincs bennem az a feszültség, azaz az adrenalin, miért nem tudok úgy izgulni egy szám előtt, mint régen. Aztán végül olyannyira sikerült ezt az előnyömre fordítani, hogy a mai döntőhöz már tökéletesen hideg fejjel tudtam odaállni, és ha kellett volna, akkor akár taktikát és technikát is tudtam volna váltani" - nyilatkozta a 30 éves klasszis, aki kitért a szombati 200 méter hát döntőjére, amit gyakorlatilag nem sokkal a rajt után látványosan "elengedett", és végül csak a nyolcadik lett.

"Nem kellett volna elindulnom, és erre a döntő közben jöttem rá. Ez nem volt egy sportszerű dolog, ezért nem is mondtam róla semmit utána. Próbáltam úgy felfogni, hogy becsukom a szemem, és meg sem történt. Ugyanakkor ebből a szituációból is tanultam, éles helyzetben kibukik, hogy mit akarok és mit nem, ezért ezt át fogjuk gondolni" - mondta Hosszú. Rögtön hozzátette: ez azért nem jelenti automatikusan azt, hogy "elengedné" a hátúszást.

"Idén nem volt annyi időm mindenre felkészülni, főleg a vegyesre koncentráltunk, de a verseny közben vissza akartam kerülni abba az üzemmódba, mint régen" - mondta. Azzal kapcsolatban, hogy a kilenc vb-aranya között a mostani milyen helyet foglal el, azt válaszolta: nagyon nehéz kérdés, mert mindegyikről könyvet tudna írni."A mostani talán azért is van előkelő helyen, mert nagyon nehéz volt az idáig vezető út. Ráadásul tíz évvel az első győzelem után született a mai siker" - emelte ki.

Fotók forrása: MTI/Kovács tamásFotók forrása: MTI/Kovács tamás

Hosszú nem megy pihenni a világbajnokság után, ugyanis jövő héten már a tokiói világkupán medencébe ugrik. "Ilyekor hazamenni, és újra beleállni az edzésekbe sokkal nehezebb, mint elmenni egy versenyre és csak egyszerűen leúszni a futamot. Nem mellékesen pedig zsebpénznek sem rossz, úgyhogy nem panaszkodhatok" - tette hozzá Hosszú Katinka.

Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében: Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón diadalmaskodott, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.

vehirsport.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt Rosta Miklós kedden két, szerdán három gólt lőtt a Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában. 2024. április 17. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.