Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Rajtvonalnál az új veszprémi sportuszoda

2019. június 14. 18:06 // Forrás: Bertalan Melinda - vehir.hu
Péntek délután ünnepélyes keretek között elhelyezték az újonnan építendő veszprémi sportuszoda alapkövét – ezzel még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a komplexum legkésőbb 2020 végén megnyithassa kapuit.

– Nem kell rekkenő hőség ahhoz, hogy megértsük, milyen régen dédelgetett álma valósulhat meg azzal a veszprémieknek, hogy belátható időn belül létrejön egy új, városi uszoda – ahogy arra Porga Gyula polgármester is rámutatott az államtitkárok, városi képviselők és a média körében lezajlott ünnepélyes alapkőletételen. Veszprém volt eddig az egyetlen olyan megyeszékhely, amely nem rendelkezett 50 m-es medencéjű uszodával. Mindez 2020 végével meg fog változni: legkésőbb ekkorra már csobbanhatunk az új komplexumban, amely hármas célt fog szolgálni: az élsportolóknak, az utánpótlás-nevelésnek és a szabadidős sportolóknak is helyet ad majd.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a beruházás megvalósulása ugyanakkor nem csak a veszprémieknek előny: ahogy a Modern Városok Program több fejlesztése, úgy az uszoda is az egész térség életét megkönnyíti majd, és több mint 20 iskola mintegy 1500 diákjának nyújt lehetőséget a mindennapi sportolásra. Komoly csapatmunka eredménye az, hogy most itt vagyunk, és ezért köszönet illeti a Miniszterelnökséget, a veszprémi önkormányzatot, az Emmi Sportért Felelős Államtitkárságát, az NSK-t és a BMSK-t is.

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, a veszprémi komplexum megépülése az államtitkárság számára is rendkívül fontos, hiszen annak idején éppen azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy minden városban legyen egy korszerű létesítmény, ahol a helyiek sportolhatnak. „Veszprém pedig igazi sportos város, a vízi sportokat illetően azonban volt itt hiány. Az új uszoda létrejötte nemcsak a helyiek, de az egész magyar sportéletnek hatalmas lökést jelent majd.”

Dr. Janó Márk Ádám, a miniszterelnökség közigazgatási államtitkára úgy fogalmazott, a közigazgatásban dolgozóként, elsősorban papírmunkát ellátva mindig nagy öröm, amikor a papírmunkából aztán kinő egy kézzelfogható projekt, a megalapozottan előkészített beruházással pedig minden bizonnyal sikerül majd kielégíteniük a helyiek igényét.

Ebben bízik Rasovszky Kristóf kétszeres Európa-bajnok és junior világbajnok veszprémi úszó is, aki egyben azt is reméli, az egykori vágyálom megvalósulásával még tovább nő majd a kiváló helyi sportolók száma.

Schmidt István városfejlesztési főtanácsadó az alapkőletétel után kérdésünkre elmondta, az Aréna mellett létrejövő uszodában egy versenyzésre is alkalmas 50x25 m-es medence, egy 12,5x25 m-es bemelegítő medence, valamint egy 11,5x7 m-es, változó vízmélységű tanmedence is helyet kap majd. Emellett minden olyan vizes szolgáltatás is megjelenik majd az épületben, amelyek a szabadidős tevékenységeket szolgálják, így wellness részleg, gyerekeknek pancsolásra alkalmas medence, szolárium és szauna. A versenymedence mellett egy 1000 fő befogadására alkalmas, külön bejárattal rendelkező lelátó is épül, illetve az épületen kívül természetesen parkolókat és gyalogos sávokat is kialakítanak.

A terület már előállt a munkálatokhozA terület már előállt a munkálatokhoz

Az uszoda műszaki adatairól egy későbbi cikkünkben részletesen is beszámolunk majd.

vehirsport.hu
Domján Attila
további cikkek
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban úszás Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Betlehem Dávid ötödikként ért célba a nyíltvízi úszók idei Világkupa-sorozatának nyitóversenyén, amelyet 10 kilométeren az egyiptomi Soma Baynél rendeztek meg szombaton. Klubtársa, a világbajnoki címvédő és szintén párizsi olimpiai kvótás Rasovszky Kristóf betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt. 2024. március 23. 17:52 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert A pénteki 10 000 méter után a vasárnapi 1500 méteres versenyt is Betlehem Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte meg a Veszprémben rendezett medencés hosszútávúszó országos bajnokságon. 2024. március 10. 18:20 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Betlehem Dávid címét megvédve diadalmaskodott 10 ezer méteren az úszók hosszútávú medencés országos bajnokságán. Klubtársa, Barabás Imre harmadik lett. 2024. március 9. 16:56 Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra Rasovszky Kristóf Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra A vízilabdázóknál Zalánki Gergő, a nyíltvízi úszóknál pedig Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina is jelölt a 2023-as év legjobbja díjra az európai szövetségnél (LEN). A sportolókra a szurkolók is szavazhatnak.     2024. február 24. 16:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.