Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszatér a Veszprém a SEHA-ligába

2019. június 12. 10:51
A Telekom Veszprém kézilabdacsapata két év kihagyás után, a 2019/20-as idényben ismét visszatér a SEHA-ligába – jelentették be a felek a veszprémi Betekints Wellness és Konferencia Hotelben tartott szerda délelőtti hivatalos sajtótájékoztatón.

Szerdán ebédidőbe nyúlóan hivatalos sajtótájékoztatót tartott a Betekints Wellness és Konferencia Hotelben a Veszprém Handball Team Zrt.: az esemény témái között szerepelt a Telekom Veszprém 2018/19-es szezonjának értékelése, valamint a tájékoztatás a 2019/2020-as versenysorozatokban való szerepléseikről és a kézilabdacsapat végső játékoskeretéről.

Dr. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az egyesület abszolút büszke lehet a mögöttük hagyott idényben mutatott teljesítményére, hiszen sikerült visszahódítaniuk a magyar bajnoki címet, illetve ezüstérmet szereztek a legrangosabb sorozatban. Rámutatott, hogy ezeket az eredményeket nemcsak a vezetőség, hanem a játékosok is szó nélkül aláírták volna tavaly októberben.

Azonban kiemelte, hogy szemléletváltás nélkül a siker is elmaradt volna: háláját fejezte ki a leköszönő sportigazgató Gulyás Istvánnak, a másodedző Perez Carlosnak, valamint a vezetőedző David Davisnak, hogy közös munkásságukkal segítettek visszatalálni a bakonyi játékosoknak önmagukhoz. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a hittel, amellyel most rendelkeznek a kézilabdázói, a jövőben a legfényesebb eredményre is képesek lesznek majd.

Gulyás István és dr. Csík ZoltánGulyás István és dr. Csík Zoltán

Gulyás István, a Veszprém Handball Team Zrt. leköszönő sportigazgatója elmondta, hogy testileg-lelkileg nagyon tartalmas és meghatározó idényt zártak. Hangsúlyozta, örül Nagy László kinevezésének, s mivel ő is marad a Telekom kötelékében (a második csapat vezetőedzőjeként), Nagy ezek után is bármikor számíthat majd rá. Hozzátette, hogy Davis érkezésével egyben az öröm is visszatért a csapathoz: kulcsszerepe volt a spanyol szakembernek abban, hogy pozitív irányba dőlt a mérleg nyelve, de elmondta, hogy Laci munkássága is elengedhetetlen volt az öltözői jó hangulat visszaállításához.

David DavisDavid Davis

David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője köszönettel fordult mindenki felé, aki bármit is tett a csapat sikeressége érdekében. Elmondta, ez nem csak az ő érdeme: a Veszprém akár egy család, mindenki segít mindenkinek. Hangsúlyozta, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy elfoglalta pozícióját, tisztában volt a feladatával. Hozzátette, természetesen gyötörte a BL-döntőben elszenvedett vereség, de belátta: abszolút boldog évet zártak, hatalmas sikerként értékelik az ezüstöt, jövőre pedig mégtöbbet dolgoznak majd, hogy az aranyat is megszerezhessék.

Nagy LászlóNagy László

Nagy László, a Veszprém Handball Team Zrt. jövőbeli sportigazgatója David Davis vezetőedző munkásságát méltatta. Rámutatott, hogy a siker a spanyol edzővel együtt érkezett az egyesülethez. Majd pedig reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszakban is hasonló szép eredményeknek örvendhet majd a gárda.

dr. Csík Zoltán és Sinisa Ostoicdr. Csík Zoltán és Sinisa Ostoic

Mindezek után dr. Csík Zoltán bejelentette, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapata két év kihagyás után, a 2019/20-as idényben ismét visszatér a SEHA-ligába: felkérte Sinisa Ostoicot, a SEHA - Gazprom Liga vezérigazgatóját, hogy ismertesse az újdonsült kiírást.

Sinisa Ostoic elmondta, nagyon boldog, hogy a Telekom Veszprém ismét visszatér a ligába. Hangsúlyozta, hogy nagyon kemény tárgyalások folytak mindkét oldalról, de a megegyezésük eredményes volt. Végül elárulta, hogy a 2019/20-as kiírásban tizenkét csapat, két hatos csoportban küzdhet majd meg egymással.

Ezek után pedig Nagy László ismertette a jövőévi hivatalos keretet, s dr. Csík Zoltánnal karöltve egy új játékost is bemutattak: a cikket itt olvashatják.

Simon Dani
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.