Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Öt veszprémi BL-győztes először és utoljára juthat fel együtt a csúcsra

2019. május 27. 10:32 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
Az SzPress Hírszolgálat az összesen tíz BL-győzelmet számláló különleges ötös tagjait, Sterbik Árpádot, Nagy Lászlót, Momir Ilicset, Andreas Nilssont és Manuel Strleket szólaltatta meg.

A hazai bajnokságban trónját visszafoglaló és most az európai klubcsapatok versenyfutásában is az első helyre pályázó Telekom Veszprém játékosai között öt olyan akad, aki már nyert kézilabda Bajnokok Ligáját, de ugyanabban a klubban szerepelve még sohasem. A négy elsőséggel büszkélkedő Sterbik Árpád, Nagy László és Momir Ilics (2-2), valamint Andreas Nilsson és Manuel Strlek (1-1) a most következő hétvégén először és utoljára juthat fel együtt a csúcsra, mert a kölni négyes döntő után Nagy és Ilics is pontot tesz játékospályafutásának végére. Ha közös tervüket játékostársaikkal összefogva valóra váltják, a kapuslegenda Sterbik ráadásul még egy egyedülálló sorozatra is büszke lehet.

Az SzPress Hírszolgálat az összesen tíz BL-győzelmet számláló különleges ötös tagjait szólaltatta meg.

A sikerrel megvívott bajnoki döntő után jöhet a BL négyes döntőjeA sikerrel megvívott bajnoki döntő után jöhet a BL négyes döntője

Sterbik Árpád (39 éves, BL győztes évei: 2006, 2008,2009, 2017) – A csodák csodája következhet

– Büszke vagyok arra, hogy a spanyol Ciudad Real kapusaként háromszor, majd két éve a macedón Vardar Szkopje színeiben negyedszer is Bajnokok Ligája győztes csapatban szerepelhettem, és most itt a nagy lehetőség arra, hogy a Telekom Veszprémmel is feljussak a csúcsra. Ha ez sikerül, én lehetek az első kézilabdakapus, aki három különböző klubcsapatával is nyerni tudott Európa, és egyben az egész világ legrangosabb klubtornáján, és ez maga lenne a csodák csodája.

Nagy László (38 éves, 2005, 2011) – Motivációs csúcson

– Amikor tizenkét évig tartó idegenlégióskodás után a magyar bajnokcsapat hívásának eleget téve hazatértem Barcelonából, az egyik nagy tervem az volt, hogy a harmadik BL-győzelmemet az „Építőkkel” nyerem meg. Kétszer nagyon közel kerültünk az álom megvalósulásához, de csalódnunk kellett. Visszavonulásra készülök, számomra nincs több lehetőség, és pontosan ezért érzem úgy, hogy a motiváció még soha nem volt olyan erős bennem, mint most. Minden csapattársamban ugyanilyen erős a vágy az első BL-győzelmünk kivívására. Bízom abban, hogy a közös elhatározásunkat most semmisem hiúsíthatja meg.

Manuel Strlek (30 éves, 2016) – Dujsebajevért és ellene

– Három évvel ezelőtt annak a Vive Kielcének a játékosa voltam, amely kilencgólos hátrányát ledolgozta, majd hosszabbításban és büntetőpárbajban legyőzte a Veszprémet a final four aranymérkőzésén. Négy góllal én is hozzájárultam Dujsebajev csapatának nem várt sikeréhez, de az a döntő már csak a sporttörténelem egyik különleges epizódja. Amióta a Telekom Veszprém kézilabdázója vagyok, nemcsak a tudásom, hanem a szívem is a magyar együttesemé. Ezt szeretném bizonyítani már az elődöntőben is, amikor –ilyen a sport – éppen a Kielce lesz az ellenfelünk, annak mestere pedig továbbra is Talant Dujsebajev.

Andreas Nilsson (29 éves, 2013) – Jó döntést hozott

– A Bundesligából érkeztem 2014-ben Veszprémbe, a HSV Hamburgtól elbúcsúzva, amely 2013-ban először és utoljára lett BL-győztes, aztán története legválságosabb időszakát élte át, és egy időre a német bajnokság első vonalától is búcsúznia kellett. Jó döntést hoztam, amikor a magyar bajnokcsapatot választottam, és mind a mai napig abban bíztam, hogy egyszer még feljutok a csúcsra. Rengeteget tanultam, ha nem ment jól a játék, az akaratom mellett a nagyszerű szurkolótáborunk is segített a nehézségek leküzdésében. Most azon kell lennünk, hogy a támogatást a trófea megszerzésével háláljuk meg.

Momir Ilics (37 éves, 2010 és 2012) - Már csak a korona hiányzik

– Akárcsak a csapatkapitányunk Nagy Laci, én is kétszeres BL-győztesként érkeztem Kielből Veszprémbe, és a sors úgy hozta, hogy most együtt készülünk játékospályafutásunk befejezésére, amelyre a koronát harmadik kupagyőzelmünk tehetné fel. Jól felkészültünk a nagy csatára, mindenben felvesszük a versenyt a vetélytársainkkal. Az pedig a csapatunk mentális erejét bizonyítja, hogy a rossz idénykezdést feledtetve, illetve válságos időszakot átélve is talpon maradtunk és megérdemelten jutottunk el a négyes döntőig. Érzek annyi erőt, tudást és fanatizmust a csapatomban, hogy mindkét meccsünket meg tudjuk nyerni Kölnben.

Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 8. 0:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 22:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.