Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C

A Szeged címvédésre, a Veszprém bajnoki címe visszahódítására készül

2019. május 22. 11:22 // Forrás: MTI
Mindent bele kell adnunk, hiszen ez a szezon legnagyobb pillanata. Optimisták és magabiztosak vagyunk, ezt kell használnunk – fogalmazott a Telekom Veszprém vezetőedzője, David Davis a címvédő Mol-Pick Szeged elleni bajnoki döntő előtt.

A szegediek először 1996-ban, másodszor 2007-ben végeztek az első helyen, de a következő idényben a Veszprém rendre visszahódította a bajnoki címet. A csongrádiak példátlan sorozatot produkáltak nagy riválisuk ellen a mostani idényben, hiszen mindhárom eddigi meccsüket megnyerték, a bajnokságban idegenben 32-27-re, házigazdaként 25-23-ra, a Magyar Kupa debreceni döntőjében pedig 28-27-re győztek.

A remek széria ellenére a dunántúliak várhatják jobb hangulatban a finálét, mivel a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében meggyőző játékkal, kettős győzelemmel búcsúztatták a német Flensburgot, a szegediek viszont némi meglepetésre kiestek a macedón Vardar Szkopjéval szemben. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a Szegednek már csak az NB I döntőjére kell összpontosítania, a Veszprémre pedig még vár a BL kölni négyes döntője jövő hétvégén.

A magyar bajnoki címvédőnek a BL-párharc mindkét meccsén, illetve a hazai kupadöntőben is volt egy-egy rossz sorozata a második félidőben, a Vardar mindkétszer 9-2-es, a Veszprém pedig 6-1-es etapra volt képes ebben az időszakban.

Jöhet az aranycsata, ismét összecsap a Veszprém és a SzegedJöhet az aranycsata, ismét összecsap a Veszprém és a Szeged

David Davis, a Veszprém vezetőedzője a klub honlapján úgy fogalmazott, csapata jó formában van, ezért meg kell szakítania ellenfele remek sorozatát.

"Csak a győzelemért megyünk, ezért játszunk, és csak erre gondolunk. Mindent bele kell adnunk, hiszen ez a szezon legnagyobb pillanata. Optimisták és magabiztosak vagyunk, ezt kell használnunk ellenük" - nyilatkozta klubja honlapján.

A két együttes eddig 36 mérkőzésen találkozott egymással a bajnoki döntőben, a mérleg 26 veszprémi és 10 szegedi siker. A mostani idény alapszakaszában az első helyezett szegedieknek 25 győzelem mellett mindössze egy döntetlenjük volt, a második veszprémiek 23 siker mellett háromszor veszítettek.

A Szeged válogatott beállója, Bánhidi Bence elmondta, a klubnál mindenkinek fáj, hogy búcsúztak a BL-ből, ennek ellenére gyönyörű lezárása lenne az idénynek, ha aranyérem kerülne a nyakukba a bajnoki döntőt követően. Hozzátette, óriási dolog számukra, hogy veretlenül zárták az alapszakaszt, erre azonban senki nem emlékezne később, ha a finálét elveszítenék.

"Mennünk kell előre, okosan, precízen. Játszani a taktikánkat, ami sokszor vezetett sikerre. Van miből erőt merítenünk, mert ebben a szezonban is bizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk. Felkészültünk a döntőre, szeretnénk szépen zárni a szezont" - nyilatkozta a szegediek balátlövője, Bodó Richárd.

A visszavonuló Nagy László és Momir Ilic, valamint a távozó Mikler Roland az utolsó bajnoki meccseit játssza veszprémi színekben. A jobbátlövő sportigazgatóként, a szerb balátlövő segédedzőként, a kapus pedig éppen a Szeged játékosaként folytatja pályafutását nyártól. Szegedi részről eddig Balogh Zsolt, Marin Sego és Pedro Rodríguez a biztos távozó, a válogatott jobbátlövő Tatabányán, a horvát kapus a francia Montpellier színeiben, a spanyol jobbszélső pedig Balatonfüreden szerepel a következő szezonban.

A finálé első meccsét csütörtökön 18.30-tól rendezik Veszprémben, a visszavágóra vasárnap 18 órától kerül sor Szegeden.

Mindkét találkozót külföldi bírók vezetik, az első meccset a dán Martin Gjeding, Mads Hansen kettős kapta, a zsűriasztalnál pedig osztrák és belga versenybíró foglal majd helyet. A magyar szövetség (MKSZ) álláspontja szerint ez a legjobb megoldás az érintett csapatok és klubok, illetve a magyar játékvezetők és valamennyi játékos védelmében. Mindez összefügg azzal, hogy Nagy Lászlót az MKSZ küldöttgyűlése a közelmúltban alelnökké választotta, a jelenlegi szezonban azonban még aktív játékosként érintett a döntőben.

Az MKSZ döntése alapján a játékvezetők munkáját videó információs rendszer (VIR) segíti, erre korábban csak világversenyeken, az európai kupák végjátékában, illetve a dán bajnokságban volt példa.


Az eddigi bajnokok:

25-ször: Veszprém
15-ször: Bp. Honvéd
12-szer: Elektromos
9-szer: Újpest
5-ször: Bp. Spartacus
4-szer: Tatabánya, Munkás TE
3-szor: Győr, Bp. Vörös Meteor, Csepel, Szeged
2-szer: VM Közért, MAFC, VII. ker. Levente Egylet, VAC
1-szer: Dunaferr SE, Debreceni Dózsa, Bp. Vasas, Belvárosi TVK

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.