A beharangozónkban vázolt kosárlabdaláz megtette hatását: a feldobás előtt fél órával már alig lehetett helyet találni a Vetési gimnázium tornatermében; a veszprémi hívek pirosban, a legalább másfélszáz vendégdrukker pedig feketében várta a finálé lélektanilag fontos nyitányát.
Az atmoszféra pazar, míg a feszültség tapintható volt a katlanban, a szurkolóik biztatására is számított, a felsőházi play-offban még veretlen felek „ennek megfelelően” ideges hangulatban kezdték az összecsapást, miközben az elején hol az egyik (2-5), hol a másik csapat vezetett (9-5), a pályán óriási csata zajlott. Az „oroszlánszelídítésre” készülődött hazaiaknak akkortájt még helyén volt a szívük, sodró lendülettel viaskodtak a parketten, mindenekelőtt a palánk alatti játékban – illetve Völgyi Marcell jó formájában – láttak perspektívát (13-10). Csakhogy a sokat cserélt ellenfél (…szemmel láthatóan) remekül felkészült a mieink hadrendjéből, már akkor érezhető volt, hogy roppant nehéz lesz a folytatás (16-16). Noha a negyed hátralévő részében szép megoldásoknak tapsolhatott a nagyérdemű, a „gólok” zöméért hovatovább vért kellett izzadni (19-18).
Az oroszlányiak a folytatásra még jobban megszervezték a védelmüket, ennek tudható be, hogy a – két év után megint döntőt vívó, a szerencsével hadilábon állt – bakonyiak mind több hibát vétettek, görcsösen igyekeztek, ami Mérész mesternek sem tetszett, mert kisvártatva időt kért (19-24). Ám (…akkor még) hiába dolgozott nagy szív a tanítványaiban, képtelenek voltak mit kezdeni Sömenek Martinék középen prímán zárt hátsó alakzatával; ha pedig mégis helyzetbe kerültek, a tiszta dobásokkal is meggyűlt a bajuk (21-29). A slamasztikában a bakonyiak megpróbáltak valamit kiötleni, a védekezésüket feljebb tolták, letámadtak, de Mohácsi doktorék minden akcióján kézzelfogható volt, hogy el akarják venni az alapszakasz-győztes pályaelőnyét (25-33). A Hoya-mezesek közül Madár András állt a serege élére, az évad legjobb veszprémi spílere újra és újra megvillant, ám noha a tizenhatodik percben tizennégy pontnál járt, borítékolható volt, hogy a magassági fölényét kihasznált – koncentráltabb és motiváltabb – OSE ellen egy fecske nem csinál nyarat (30-33). A vendégek túlzottan nagy kihívás elé állították a mieinket, ráadásul a helyzetet az sem javította, hogy sportolóink dobóformája visszaesett, így a büntetőkkel is gondjaik akadtak (32-37). A félidő hajrája egyértelműen a nagyobb „merítési” lehetőséggel bíró riválisé volt, előbb hét, majd kilenc pontra hizlalták az előnyüket, és olyan intenzitással pattogtattak, ami rossz végkifejletet sejtetett (34-43).
Bár a nagyszünet után Madár faragott a gárdája hátrányán, a pontosabb, valamint a lepattanókat hatékonyabban szedett vendégek rengeteg energiát mozgósítottak: megvolt az összhang az aktíváik között, mindenki hozzátett valamit a csapatjátékukhoz (36-46). Mikor a helyi kedvencek már nem tudtak gátat szabni a másik oldal rohanásának – továbbá a sikeres távoli kísérleteinek – Mérész-edző ismét magához rendelte az övéit, mert a szurkolóik hangorkánjától tűzbe jött Abell Remy Christiansonék minden tekintetben jobbnak mutatkoztak: a képzeletbeli olló kezdett szétnyílni (36-51). Hiányoztak a passzív veszprémi kulcsemberek pontjai, „mentségükre” szólt, hogy a vetélytárs nem, vagy csak ritkán engedte, hogy Szabó Péterék a saját kosárlabdájukat tolják előtérbe (40-53). Az alapszakasz-harmadik amerikai légiósa idővel átvette Madártól a mezőny legjobbja szerepet, megvolt benne a gyilkos ösztön; nagyban neki volt köszönhető, hogy a ritmust a – meggyőző fölénybe került – műhelye diktálta (46-61). A bakonyiak bármivel próbálkoztak, az rosszul sült el (…jóllehet becsülettel mentek előre), nem csoda, hogy a különbség nem akart csökkenni; a kiegyensúlyozottabb OSE elszántságban is felülmúlta őket – a tempót rendre ők diktálták (49-66).
Mivel a záró etap a vendégek tizenhét pontos vezetéséről indult, a legtöbb sportbarát tisztában volt azzal, hogy Körtélyesi Gergelyéken csak a csoda segíthet, a viadal leglényegesebb kérdése alighanem eldőlt. Mikor a – tavaly még csak a bronzmérkőzésen érdekelt – együttesek között húsz pont lett az eltérés, eltűntek az utolsó kérdőjelek is, az addig reménykedett szimpatizánsok számára is világos lett, hogy a higgadtabb, mégis kellő hittel felvértezett oroszlányiak csapást mérnek a lepattanó-csatában alaposan alulmaradt és kintről csupán tizenöt százalékos pontossággal célzott veszprémiekre – s beveszik a főhadiszállásukat (54-74). Közben több OSE-fanatikus félmeztelenre vetkőzött, az így kifejezett örömük sajnos a meztelen valóság volt, ugyanis a magabiztos és erőt demonstrált alakulatuk mindent kiadott magából, a mieink helyett ők nyújtottak extrát (58-76). A Hoya-pontok már csak szépségtapaszt jelentettek, akkorára nőtt a differencia, amit az erőfeszítéseik ellenére képtelenség volt behozni (62-79). Mérész-edző is nehezen dolgozta fel a történéseket, túlzott vehemenciával vitatta a sípmesterek egyik ítéletét (…a vereség persze nem varrható a nyakukba), amiért technikai hibát kapott. A vendégszurkolók a végén rázendítettek a „Játszik a csapat!” rigmusra és bármilyen fájó is volt, nem lehetett velük vitába szállni (64-82).
Az oroszlányiak így, az önbizalom-növelő diadalukkal egy–nullára vezetnek és minden bizonnyal azon lesznek, hogy május huszonkettedikén (szerda, 19 óra) lezárják a párharcot. Remélhetőleg ehhez a rajton elhasalt Kovács Ádáméknak is lesz néhány szava…
Kosárlabda NB I/B Piros csoport, döntő, 1. mérkőzés:
Hoya-Pannon Egyetem Veszprém–Oroszlányi SE Lions 68-84 (19-20, 15-23, 15-23, 19-18)
Veszprém, 800 néző. Vezette: Cziffra, Ádám, Tóth.
Veszprém: Szabó 5/3, Madár 20/6, Pavlovic 8, Kovács 10, Völgyi 19. Csere: Körtélyesi 2, Kerkai 4, Szűcs, Helmeczi. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Oroszlány: Abell 26/6, Illés 14/6, dr. Mohácsi 14/6, Hegedűs 7/3, Nshimba. Csere: Kiss 4, Sömenek 6, Anda 2, Zsíros 3/3, Bán 2, Kucsora 6, Burai. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Edzői értékelések
Mérész Csaba: – Először is gratulálok a riválisnak, mert megérdemelten nyert, emiatt oda a pályaelőnyünk. Természetesen másra számítottam, de az ellen agresszív védelmével nem tudtunk mit kezdeni, az erőszakosságukkal butaságokba hajszoltak minket. Tompán és szétesően játszottunk, sem védekezésben, sem támadásban nem működött a stratégiánk, mintha fejben nem lettünk volna felkészülve az eseményekre. Sajnálom, hogy éppen idehaza, a saját szurkolóink előtt muzsikáltunk ily’ gyengén. Tudom, pokoli nehéz lesz, de szerdán szeretnénk javítani, csapatként kosárlabdázni és kiharcolni a harmadik összecsapás esélyét.
Sebastjan Krasovec: – Úgy vélem, hogy egyik társaság sem érdemtelenül lett döntős. Ezúttal mi voltunk a meggyőzőbbek, talán jobban felkészültünk az alapszakaszban dominált veszprémiekből, mint ők belőlünk. Ma rendkívül határozottan védekeztünk, jó hozzáállásról tettünk tanúbizonyságot, támadásban pedig pontosabbak voltunk. A hosszabb kispadunk is nekünk kedvezett. Szerdán ennél is jobbak óhajtunk lenni, mert aki azt hiszi, hogy a döntő ezennel véget ért, az nagyot téved. Biztosan minden labdáért hatalmas csata lesz, de ezzel együtt szeretnénk lezárni az A-csoportba jutás kérdését.
