Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Rossi: ez pályafutásom legnagyobb győzelme

2019. március 24. 21:59 // Forrás: MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány pályafutása legnagyobb győzelmének nevezte, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap 2-1-re nyert a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

"A futball a szurkolókért van, ezért boldogok vagyunk, hogy ma örömet tudtunk szerezni nekik, ezek a győzelem pillanatai" - mondta az olasz szakvezető. Hozzátette, számára a magyar kapitányi poszt nem a kezdetet, hanem a célba érkezést jelenti, éppen ezért abban a pillanatban, amikor a drukkerek vagy a szövetség vezetői nem akarják a válogatott élén látni, akkor ő ennek nem lesz akadálya.

Az 54 éves tréner azzal az újságírói felvetéssel nem értett egyet, hogy olyan volt a nemzeti együttes, mintha kicserélték volna a három nappal ezelőtt Szlovákia vendégeként elszenvedett 2-0-s vereséghez képest. Úgy vélte, ha válogatott bármi módon 3-2-re kikapott volna, akkor most arról faggatnák, miként lehetett volna máshogy játszani, mert a legtöbben csak a végeredmény alapján ítélkeznek.

Fotó: MTI/Czagány Balázs Fotó: MTI/Czagány Balázs

"Én és a játékosok is saját zsebünkből fizetnénk, hogy bárcsak fordítva lett volna az eredmény a két meccsen. Csütörtök óta háromszor néztem végig a nagyszombati találkozót, és egyre inkább az a véleményem, ott elpártolt tőlünk a szerencse, pedig egyenrangú partnerei voltunk a szlovákoknak, ezúttal viszont a Fortuna istenasszony mellénk szegődött. Ez volt a különbség a két mérkőzés között" - mondta Rossi, akit taps fogadott a sajtótájékoztatón. A másik különbséget abban látta, hogy ezúttal a kezdetektől nagyon pozitív volt a futballisták hozzáállása, ami nem mondható el a szlovákiai rangadóról, de hozzátette, azon dolgoznak, hogy ez a jövőben lehetőleg minden meccsen így legyen.

Rossi az MTI érdeklődésére kifejtette, nem a játékrendszer a fontos, hanem a koncepció, a játékfelfogás. Elárulta, most azért nem a kedvenc, három belső védős szisztémát választotta, mert a 4-2-3-1-es felállást látta a legmegfelelőbbnek, illetve az is hozzájárult ehhez, hogy a két találkozó között egyetlen tréning volt, így túl nagy taktikai "csavart" nem lehetett átadni a játékosoknak.

"Dzsudzsák Balázs jó játékos, de bizonyítania kellett, hogy fizikálisan készen áll a feladatokra. Most jobb állapotban van, mint novemberben. Csak azért küldök pályára valakit, mert hasznára van a válogatottnak" - mondta a 100. válogatottságát két gólpasszal ünneplő 32 éves szélsőről.

Horvát kollégája, Zlatko Dalic elég szűkszavúan nyilatkozott a vereséget követően, de gratulált a magyar csapatnak, amely szerinte agresszívebb volt. Saját együttesét illetően abban látta a problémát, hogy a vezető gól után lankadt a figyelme.

A magyarok június 8-án Azerbajdzsán vendégeként folytatják az Eb-selejtezőket, három nappal később pedig Wales gárdáját fogadják.

vehirsport.hu
további cikkek
Mocsai Tamás: az akadémiai rendszer jól működik kézilabda Mocsai Tamás: az akadémiai rendszer jól működik Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ügyvezetője szerint a sportágban az akadémiai rendszer országszerte jól működik, ezt bizonyítja az is, hogy a magyar férfi és női válogatott is kijutott a párizsi olimpiára. tegnap 22:48 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. 2024. április 18. 20:28 Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.