Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy lépés az alapszakasz-győzelem

2019. március 20. 8:54 // Forrás: veszpremkosar.hu
Révbe érhet, némi túlzással a klubtörténet aranylapjaira kerülhet március 22-én (péntek, 18 óra) a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ha idehaza mattolja a Vasas Akadémiát; kosárlabdázóink siker esetén kipipálhatják az évad második nagy vizsgáját: megnyerhetik az NB I/B Piros csoport alapszakaszát.

A dr. Hepp Ferenc-emlékkupa idei „befutója” az elvárásoknak megfelelően magabiztosan halad a céljai felé: csak egy szezonbeli vereséggel – továbbra is – vezetik a liga tabelláját, legutóbb a sokáig kellemetlenkedett és bravúrt fontolgatott Budafoki KK pályájáról hozták el a pontokat (81-90). A kisebb-nagyobb sérülésektől sújtott listavezető a „gólszegény” első negyedben hamarabb kapott lábra, aztán a felsőházi play-offba vágyó hazaiak is elkezdtek komolyabb elánnal viaskodni. Akkortájt még sikerült őket féken tartani, a védekezésbe sok energiát fektetett egyetemisták a megbeszélt taktika szerint irányították a találkozót – húsz ponttal is vezettek. Miközben érvényre juttatták az elképzeléseiket, az ellenfél egyszer csak megmutatta, hogy van benne kurázsi. Miután nem tettek le arról, hogy meglepetést szerezzenek, ledolgozták a hátrányukat, a tripláikkal „szétlőtték” az állásainkat. A fordulást követően még macerásabb volt felőrölni a huszonkettedik kerületiek ellenállását, a riválist nem tudták leszakítani magukról. Az izgalmas csata során Mérész-edző egyszerre bíztatta és nyugtatta az övéit, mert a budafokiak megérezték a vérszagot. Sportolóink a záró felvonásban igazi csapatként működtek, öt perc erejéig „lenémították” a vetélytársat – összekapták magukat és visszatértek a helyes útra. A végén már nem engedték játékba lendülni a másik oldalt, sikeresen óvták a gyűrűjüket és rutinosan megtartották az előnyüket.

Megnyerheti az alapszakaszt a HoyaMegnyerheti az alapszakaszt a Hoya

Az éllovas ezúttal a piros-kékeket fogadja, akik – tizennégy győzelemmel és tíz vereséggel – a hatodik helyen állnak. Otthon és idegenben is hét–öt a mérlegük, az Andrássy Géza, Boros Márk és Moravcsik Áron tolta együttes az előző körben a MEAFC-Miskolcot páholta el (90-76). A mieink decemberben 72-84-re győzték le őket. – Ha úgy tetszik, kényelmes helyzetben vagyunk: nincs rajtunk teher, tét nélkül játszhatunk, lévén, egyrészt kiharcoltuk, hogy az első nyolc pozíció egyikén zárunk, másrészt, a derbinek nem mi vagyunk az esélyesei – jegyezte meg Faragó Péter, a fővárosiak szakmai főnöke, aki hajdanán a királynék városában is pattogtatott. – Ez akár jól is elsülhet. Mivel „felvezetés” gyanánt sokat videózom, tudjuk, hogy a veszprémiek ellen mi lehet a siker receptje, a kérdés az, hogy az elképzeléseinket miként tudjuk átültetni a gyakorlatba. Völgyi Marcellék megnyerhetik a másodosztályú bajnokságot – jóllehet a rájátszás azért más kávéház lesz –, minden azon múlik, hogyan bírják elviselni az ezzel járó nyomást.

– Nem lep meg, hogy a jó erőkből álló Vasas Akadémia nyílttá tenné a csatát, vagyis, szó sincs arról, hogy lefutott mérkőzés előtt állunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Várjuk az alapszakaszból hátralévő fejezeteket, azokra jó hangulatú tréningekkel készülünk. Mint minden párharc előtt, most is a diadal lebeg a szemünk előtt. Az alapfilozófiánk, hogy először a védelmünk legyen rendben, ugyanis ha azt jól csináljuk, abból jöhetnek a jó tempójú támadások. Ezen túlmenően maximalisták is vagyunk, figyelnünk kell hát arra, nehogy álmosan kezdjünk, mert akkor még gondjaink is adódhatnak. Élvezni szeretnénk a játékot, akkor nagy baj már nem lehet. A tanítványaim a folytatásban is az egyéni érdekeiket háttérbe szorítva iparkodnának. Eztán sem a hibákra fókuszálunk, hanem a pozitívumokra. Remélhetőleg „átmegy az üzenetem” a srácoknak, helyén lesz a szívük és egyes szituációkban kitalálják a megfelelő megoldásokat. Az eddigi eredményeink miatt nem lehetünk csalódottak, de a játékunkon van még mit javítani. Ez az összecsapás is jó lehetőséget kínál arra, hogy tovább építsük magunkat, s csiszoljuk az előadásunkat. Nem számolgatunk, mert az igazság az, hogy a pontvadászatban még roppant nehéz ütközetek várnak ránk: a „túlórában” kizárólag erős együttesekkel mérkőzünk hétről-hétre.

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.