Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Az első a második ellen

2019. január 30. 7:58 // Forrás: veszpremkosar.hu
A feladat nem egyszerű: komoly erőpróba vár a Hoya-Pannon Egyetem Veszprémre február elsején (péntek, 18 óra), mikor is az NB I/B Piros csoport veretlen éllovasa a második helyezettet fogadja. Kosárlabdázóink tudják: védekezésben és támadásban is sokat kell dolgozniuk a dicsőségért.

A mieink legutóbb magabiztos győzelmet arattak a ligában, az Omnia Pub & Food Békést 81-111-re páholták el. Az elején a vendégek futószalagon gyártották a pontokat, ám a hazaiaknak egy rövid ideig mindenre volt válasza. Aztán a gólzáporban a bakonyiak – főként Madár András – elkezdtek ihletett formában pattogtatni, előbb húsz, majd harminc pont lett a feleket elválasztó eltérés. A pompás előadással szolgált Mérész-tanítványok a tizennegyedik percben átlépték az ötven pontot, de később visszaesett a dobószázalékuk és „elkalandozott” a figyelmük. Az alföldiek ezzel együtt nem tudták megnehezíteni a dolgukat, folyton ellenállásba ütköztek. Az egyetemisták nyolc perccel a vége előtt elérték a „százat”, így nem volt annak hátulütője, hogy a lefújásig az addiginál kevesebb szuflával dolgoztak.

Rangadót vív pénteken a HoyaRangadót vív pénteken a Hoya

Az előző hetekhez képest más színvonalon viaskodott Hoya-mezeseknek ez volt a tizenhetedik bajnoki sikere, s azon vannak, hogy a remek sorozatuk ne érjen véget. A listavezető ezúttal roppant nehéz derbi előtt áll, ugyanis a tabellán közvetlenül – tizenhat–egyes mérleggel – utánuk álló MAFC-ot látják vendégül. Az egyetlen zakójukat Szabó Péterék adták fel rájuk, akik ősszel 80-85-re nyertek a fővárosban. Mint emlékezhetünk rá, akkor a pályán egyenlő erők küzdelme zajlott. Az első félidőben szinte végig a műegyetemisták vezettek, alig lehetett velük lépést tartani. Szerencsére az összesen tizenhat büntetőt kihagyott veszprémiek jobban bírták idegekkel a hajrát. Helyén volt a szívük és azóta is nagy fegyverténynek tartják az ottani bravúrjukat. Hencsey Tamás vezetőedző gárdájában a tengerentúli irányító, Eric Gerard Washington a kulcsember (…vezeti az osztály pont- és értékindex-átlagát), de Garamvölgyi Ákosra, Bordács Gáborra és Csapai Péterre is érdemes odafigyelni.

– Bitang nehéz mérkőzés előtt állunk, a srácoknak ezért is hangsúlyoztam a napokban, hogy végig hinniük kell magukban – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Muszáj koncentráltan kosárlabdáznunk, az utolsó pillanatig kontrollálnunk az eseményeket. Alapvető szempont, hogy a saját játékunkra fokuszáljunk és csapatként küzdjünk. Hátul szervezetten játszanánk, elől pedig gyors akciókból alakítanánk ki dobóhelyzeteket – és azokat jó hatékonysággal értékesítenénk. Lényeges, hogy alacsony hibaszázalékkal játszunk, és jól válasszuk ki a dobásokat. Hiszem, hogy mindenki tudja a dolgát és motiváltan lép pályára. A rangadót csak átlag feletti teljesítménnyel hozhatjuk. Tiszteljük az ellenfelet – ahogy a kiegyenlített mezőnyben mindenkit –, már csak azért is, mert eddig kizárólag tőlünk kaptak ki. Ez mutatja az erejüket is. Egyébiránt nem könnyű felkészülni belőlük, mert sok jó képességű spílerük van. Tudjuk, hogy mire képesek és remélhetőleg nem lepnek meg bennünket valamivel. Washington egyéni kvalitásaiból sok veszély adódhat, erre szintén ügyelnünk kell. A hazai pálya mindazonáltal mellettünk szól. Jó formában vagyunk és lépésről-lépésre haladunk előre. Sokat készültünk erre az összecsapásra, bízom benne, hogy ennek meg is lesz a gyümölcse.

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.