Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Száz pontot szerzett és újra nyert a Hoya

2019. január 18. 7:46 // Forrás: veszpremkosar.hu
Remek kezdésének köszönhetően esélyt sem adott az éllovas Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a sereghajtó Bonyhádnak a kosárlabda NB I/B Piros csoport csütörtöki meccsén.

Egyetlen helyen változott az NB I/B Piros csoportot makulátlan mérleggel vezető hazaiak megszokott kezdőötöse: a térdével bajlódó Völgyi Marcell helyett Balázs Bodó várhatta izgatottan a feldobást. A mieink szerencsére nyomban belelkesedtek (…és ritmusra leltek), a vendégek hét–nullánál hiába kértek időt, csak három és fél perc elteltével „kaparták össze” az első kosarukat (10-3). Az üzemi hőmérsékletet gyorsan felvett helyi kedvencek próbáltak a szurkolóik kedvében járni, a legjobb megoldásokat keresték, akkortájt főként Szabó Péter volt elemében, a pompás passzokkal szolgált karmesternek oroszlánrésze volt abban, hogy a listavezető állva hagyta az ellenfelét (18-8). Az egyetemistákat eztán sem lehetett feltartóztatni, noha a védekezésük veszített a feszességéből, – a kintről szenzációsan „szórt” – Körtélyesi Gergelyék a játék valamennyi szegmensében felülmúlták őket (25-13). Már a nyitó etapban kiütközött a felek közötti tudásbeli eltérés, az éllovas ellentmondást nem tűrően erőltette rá az akaratát a szárnyaszegett vendégekre (33-15).

A bakonyi gála a következő játékrész elején is folytatódott, Körtélyesi harmadik triplája után Szűcs Péter is eredményes volt távolról; miközben a sereghajtó szenvedett, addig a Mérész-tanítványok hovatovább dobógyakorlást tartottak (39-17). A bakonyiak a tizenegyedik percben már negyven pontnál jártak, a mostanában mutatottnál sokkal jobb műsorral rukkoltak elő (43-21). Baki Sándorék később is pontatlanul iparkodtak, más kérdés, hogy olykor-olykor a veszprémi gépezetben is elkezdtek csikorogni a fogaskerekek, igaz, ettől függetlenül osztálykülönbség alakult ki az együttesek között (44-24). A mérkőzés ezen szakaszában lassabban csordogáltak az események, a vetélytárs némiképp összeszedte magát, ám mikor „közeledtek” volna, a büntetőket rontott Hoya-mezesek különösebb erőlködés nélkül nagyobb tempóra váltottak (52-26). A hazaiak ekkor már nem voltak oly’ figyelmesek, mint azt megelőzően: labdákat adtak el és a „festék” környékén mind nagyobb területet adtak át a másik oldalnak – akiknél az első félidőben kiváltképp Pupp Bence pattogtatott a képességeinek megfelelően (56-33).

A Tolna megyeiek a nagyszünet után valamelyest összeszedték magukat, húszon belülre jöttek, a vendéglátók mintha rövid időre az öltözőben maradtak volna (59-40). Néhány percnek el kellett telni ahhoz, hogy Kovács Ádámék átbillenjenek a holtponton, aztán újra kezdték megvalósítani az elképzeléseiket (67-40). Az esélyesebb veszprémiek természetesen kontrollálták az eseményeket, jóllehet az ellen keményebb és harcosabb stílusra váltott (69-47). Az eredmény tudatában nyilvánvalóvá vált, hogy a csatát fölényesen uralt Nebojsa Pavlovicék már nem törik úgy magukat, ennek számlájára írhattuk, hogy miközben tartották a megnyugtató előnyüket, itt is, ott is potyogtak a „gólok”. Körtélyesi sokadik hármasának volt betudható, hogy a soraikat időről-időre rendezett hazaiak hetvenöt–negyvenkilencre megléptek; a záró felvonás is a huszonnégy pontos vezetésükről indult (77-53).

Egy szó, mint száz: a mezőnybeli dobószázalékát jócskán leredukált veszprémiek ezt a negyedet ellazsálták, még úgy is, hogy az elején higgadtnak és pontosnak tűntek (81-55). A sportszerű bajnokin korábban fejet hajtott, lőtávolon kívül „futott” Tömösváry Mátéék helyrerázódtak, kihasználták a magassági fölényüket, illetve azt, hogy a mieink hátsó alakzata már nem volt az igazi (87-64). A kevés energiával viaskodott hazaiak körülményesen szőtték a támadásaikat, a lepattanó-csatában is mind „hátrébb szorultak”, a differencia pedig annak ellenére csökkent húsz pont alá, hogy Madár András hármasai elkezdtek a gyűrűbe hullani (89-73). A kilencvenhét–hetvenötről indult véghajrában csak egy kérdés maradt hátra, hogy a listavezető vajon eljut száz pontig, amire az elszánt Madár adta meg a választ. Persze az – összesen tizennégy triplával és ugyanennyi eladott labdával jelentkezett – övéi a sikeres büntetői nélkül is megőrizték volna a szezonbeli veretlenségüket. De hát, minden jó, ha vége jó…

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 15. forduló:
Hoya-Pannon Egyetem Veszprém–Knipl Kft. Bonyhádi KSE 100-82 (36-17, 20-16, 21-20, 23-29)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Kovács, Tóth, Pécsi.
Veszprém: Szabó 15/6, Madár 22/12, Balázs 8/6, Pavlovic 11, Kovács 11. Csere: Körtélyesi 17/15, Helmeczi 5, Szűcs 3/3, Kerkai 2, Lógár 4, Schmitz 2. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Bonyhád: Somogyfoki P. 14/6, Pupp 16, Nagy 7/3, Baki 4, Somogyfoki Sz. 12. Csere: Tömösváry 13/6, Csobán 5/3, Buday-Sántha 9/3, Kis 2. Vezetőedző: Morgen Frigyes.

Edzői értékelések

Mérész Csaba: – Örülök a győzelemnek, s annak is, hogy valamennyi sportolómnak szerepet biztosíthattam. A következő napokban szeretnénk a védelmünket stabilabbá tenni. Nem vitás, a folytatásban még összeszedettebbnek, magabiztosabbnak és koncentráltabbnak kell lennünk.

Morgen Frigyes: – A veszprémiek az első negyedben remekül dobtak, a könnyű kosaraikkal komoly előnyt harcoltak ki, ami meghatározta a találkozó további alakulását. Idővel agresszívabb lett a védekezésünk és elfogadhatóbban játszottunk. Az ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok nekik a felsőházi play-offban.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.