Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Megkezdődtek a II. Veszprémi Középiskolás Liga küzdelmei

2018. december 10. 15:12
Hétfő reggel, immáron második alkalommal vette kezdetét a Veszprémi Középiskolás Liga a VEDIÖK szervezésében a Március 15. úti sportcsarnokban.

Városunk jóvoltából a Veszprémi Diák-és Ifjúsági Önkormányzat (VEDIÖK) a naptári évben egymillió forintos felajánlást kapott. A társulat céljai közé tűzte egyebek mellett azt is, hogy megrendezze a II. Veszprémi Középiskolás Ligát (VKL2.0) tekintettel arra, hogy a két évvel ezelőtti „első felvonás” nagyon jó tapasztalatokkal, s pozitív visszhanggal zárult. A programsorozat megnyitójára december 10-én, a reggeli órákban került sor a Március 15. úti sportcsarnokban.

Némedi Lajos Némedi Lajos

– Úgy gondolom, hogy azért fontosak igazán ezek az események, mert a mozgás és az egészség kéz a kézben jár egymással. Vigyázzatok magatokra, s a sport mellett szenteljetek elég időt a barátságra és az odafigyelésre is! – nyitotta meg az eseményt köszöntőjével Némedi Lajos alpolgármester.

Simon NoelSimon Noel

Simon Noel, a VEDIÖK elnöke ezek után köszönetet mondott a veszprémi önkormányzatnak, a Lélektér Alapítványnak, s az önkénteseknek is. Hozzátette, hogy a programsorozat elsődleges célja a továbbiakban is az, hogy a veszprémi és a környékbeli középiskolás közösségek összekovácsolódjanak.

A résztvevő tizenegy Veszprém megyei intézmény tanulói a labdarúgáson kívül kosárlabdában, röplabdában, kézilabdában, sőt, még e-sportban is összemérik erejüket. S, hogy a megfelelő motiváció véletlenül se maradjon el: a harmadik helyen végző iskola egy csocsóasztallal, a második helyezett egy komplett hangtechnikával, s kivetővel, a győztes középiskola pedig egy játékkonzollal gazdagodik majd.

Simon Dani
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.