Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Jó munkát végeztek

2018. december 9. 10:27 // Forrás: Veszprémi Kézilabda Kft.
Megnyerte idei utolsó fellépését a vendég Nagykanizsa ellen a Veszprémi KFT az NB I/B Nyugati csoportban, csapatunk hatékonyan támadott, ám a védekezése – főként az első félidőben – nem akart összeállni.

A betegségek és sérülések miatt korábban nélkülözött játékosok közül többen is felépültek a csatára, talán ez is közrejátszott abban, hogy a hazaiak a megbeszéltek szerint kapták el a rajtot (3-1). Ám a héten hiába készültek fel az ellenfélből – vagyis a siker reményében nem vették őket félvállról –, az utolsó előtti helyezett kihasználta, hogy a veszprémi hálóőr és a védelem megint nehezen került összhangba (5-7).

A hiányzó kilók és centik miatt a hét a hat elleni formációt forszírozó mieinknek később is akadtak gondjaik, nem igazán tudták megfékezni a kanizsaiak lendületét (6-9). A találkozó ezen szakasza is igazolta, hogy az ideges bakonyiak „műsorában” a holt idényben lesz mit javítani (10-12). A nagyszünet előtt kiegyenlítődött a játék, köszönhetően annak, hogy Éles Benedekék könnyebben találták meg a falon a réseket, igaz, hátul továbbra sem voltak képesek összeszedni magukat (15-15).

Sikerrel zárták az évet (archív fotó)Sikerrel zárták az évet (archív fotó)

A második félidő elején is fej-fej mellett haladtak a felek, sokban nem változott a derbi képe, a vetélytárs megbízhatóan tette a dolgát (20-20). Ezt követően az addig ziccereket kihagyott és labdákat eladott hazaiak fegyelmezettebb „üzemmódba” váltottak, ennek volt betudható, hogy fokozatosan javult a teljesítményük, bár a másik oldalt képtelenek voltak alárendelt szerepre kényszeríteni (24-22).

A bajnoki következő periódusában viszont minden dicséretet megérdemeltek, lelkesen és koncentráltan, végre a saját kézilabdájukat játszották, s ha csak rövid időre is, de szigorú lett a védelmük (29-24). Mivel nagy nyomást helyeztek a kanizsaiakra, kézzel fogható közelségbe került számukra a diadal, a hajrában pedig megbízhatóan és okos taktikával tartották az előnyüket. Így minden bizonnyal hatodik helyezettként vonulnak téli pihenőre.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 11. forduló:
Veszprémi KKFT–Tungsram SE-Nagykanizsa 30-27 (19-17)
Veszprém, 100 néző. Vezette: Csányi, Drinóczi.
Veszprém: Anderlik – Szmetán P. 3, Somogyi 3, Tóth, Szeitl 5, Éles B. 7, Hári 1. Csere: Holló (kapus), Füleki, Priczel 1, Bartha 2, Szmetán M. 2, Szőllöskei 2, Bugyáki 3, Szép, Dainese 1. Megbízott edző: Tombor Csaba.

Edzői értékelés

Tombor Csaba: – A legfontosabb, hogy győzelemmel búcsúztunk az évtől. Időnként jó volt nézni, ahogy küzdöttek a srácok, jelezték: van erő és tartás bennük. Mindnyájuknak megköszöntem a közös munkát, azt, hogy becsületesen dolgoztak az irányításom alatt. Az első játékrészben sok gólt kaptunk, szerencsére később motiváltabb és ambiciózusabb lett a hátsó alakzatunk, a megbeszéltek szerint tette a dolgát.

vehirsport.hu
Domján Attila
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
ma 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.