Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tarolt a Veszprém Honvéd

2014. április 27. 15:43 // Forrás: Mérő Edit
Szombaton a Farkasgyepű melletti Koplaló hegy területén rendezték Veszprém Megye tájfutó diákolimpiai bajnokságát, ahol remekül szerepeltek a Veszprém Honvéd fiataljai.

A Veszprém megye tájfutó diákolimpiai bajnoka címért, valamint az országos diákolimpián való részvétel jogáért versenyeztek szombaton a Farkasgyepű melletti Koplaló hegy területén a megye általános- és középiskoláinak tanulói.

A változatos bakonyi terep és a szeszélyes, áprilisi időjárás egyaránt próbára tette a résztvevőket. A Veszprémi Honvéd Sportegyesület versenyzői azonban szó szerint „állták a sarat”, és ezúttal is kiemelkedően jól szerepeltek: öt kategóriában indultak, és ebből négyben el is hozták a bajnoki címet. Két kategóriában is (FII és FIII) a dobogó mindhárom fokán honvédos sportolók álltak az eredményhirdetéskor.

A lányok közül a II-es korcsoportban Lantai Lili lett a megyei bajnok, míg Bácskai Eszter ezüstérmet kapott. A III-as korcsoportban Mérő Dominika remek idővel a bajnoki címet, Lantai Boróka pedig a 3. helyezést szerezte meg.

Niedermayer Benedek, Angyal Dániel és Bálint Ádám - fotó: Bálint BenceNiedermayer Benedek, Angyal Dániel és Bálint Ádám - fotó: Bálint Bence

A legnépesebb mezőnyben, a fiúk II-es korcsoportjában Angyal Dániel 1., Niedermayer Benedek 2., Bálint Ádám pedig 3. lett. A fiú III-as korcsoportban Bálint Benedek utasította maga mögé a mezőnyt Schäfer Benedeket (2.) és Etlinger Andrást (3.) megelőzve. A fiúk IV-es korcsoportjában Eszlári Dávid ezüstérmet, Bácskai Péter pedig bronzéremet nyert.

Az országos döntőbe minden korcsoport első öt helyezettje jutott tovább, így Esztergályos Laura (NIII 5. helyezett), Vincze Barnabás (FII 4.), Török Bence (FII. 5.) és Miskey Bendegúz (FIII. 4.) is ott lehet május utolsó hétvégéjén a Mecsekben a legrangosabb erőpróbán.

A Veszprémi Honvédból összesen 16-an érdemelték ki a 2014. évi országos diákolimpián való indulás jogát, ezzel az egyesület a megye legeredményesebb klubja lett ezen a megmérettetésen.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.