Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

A Telekom kétszer annyit lőtt, mint ellenfele

2018. november 13. 19:45 // Forrás: MTI
Hornyák Bence élete első felnőtt NB I-es meccsén két találatot szerzett, a Telekom Veszprém kézilabdacsapata kedd este 40-20-ra nyert a Komló ellen.

A svéd bajnok Kristianstad otthonában elszenvedett BL-fiaskó és a szombati hazai „visszavágó” között a Sport36 Komló gárdáját látta vendégül a Telekom Veszprém kézilabdacsapata kedd este az arénában. Vagyis az NB I hatodik helyezettje fogadta a nyolcadikat – amit persze csak a tényszerűség kedvéért érdemes megjegyezni, hiszen az élmezőny tagjai két, illetve három mérkőzéssel többet játszottak a mieinknél.

David Davis vezetőedző Dejan Manaszkovnak, Dragan Gajicnak, Blaz Blagotinseknek és Jamali Imannak is pihenőt adott. A fiatalok közül Ernei Bence és az első felnőtt élvonalbeli bajnokijára készülő Hornyák Bence került be a tizenhatos meccskeretbe.

Ellentmondást nem tűrve kezdett a Veszprém – amely a háromgólos Strlek vezetésével – négy perc alatt meglépett 5-1-re. Filip Sunajko második góljára az elmúlt hetekben rendre kimaradó, most azonban kezdőként pályára lépő Toft Hansen, majd Tönnesen felelt. 7-2-nél időt is kért Kilvinger Bálint, amivel valamelyest felrázta tanítványait.

René Toft Hansen kezdőként lépett pályára - Fotók: Baumann BélaRené Toft Hansen kezdőként lépett pályára - Fotók: Baumann Béla

A folytatásban így kiegyenlítettebb játékot láthatott a nagyjából hatszáz fős publikum. Hazai oldalon Lékai és Mackovsek, a kék mezeseknél pedig Markovic, Obradovic és Sunajko volt eredményes. A játékrész derekához közeledve, 10-6-nál három gólra is csökkenthette volna hátrányát a Komló, de Mikler egy támadáson belül kétszer is védett. Ehelyett – Mahé hetesivel, valamint Lékai és Marguc akciógóljaival – a Telekom produkált 4-0-s szériát (20. perc: 14-6).

Terzic kisbüntetését kihasználva megtörte gólcsendjét a rivális, majd Tönnesen második találatát követően a veszprémi nevelésű Kovács Márk is megzörgette a hálót. Mikler újabb védéseinek is köszönhetően hármat lőtt sorozatban a házigazda, így kétszámjegyű lett a különbség (18-8). Kovács másodszor is eredményes volt, Markovic pedig büntetőből köszönt be. A félidő utolsó gólját aztán Marguc jegyezte (19-10).

Két-két gyors góllal kezdődött a második felvonás, majd Nilsson és Strlek szórta meg Szabó kapust (37. perc: 23-12). Wéber duplájával kapaszkodtak a Baranya megyeiek, akik ­– kihasználva vendéglátóik kisebb hibáit – a folytatásban is tartani tudták a kilenc-tízgólos differenciát (44. perc: 26-16).

Hornyák Bence kétszer is betaláltHornyák Bence kétszer is betalált

Ekkor ismét felpörgette az iramot a magyar rekordbajnok, amely sorra lőtte góljait válasz nélkül. 31-16-nál időt kértek a komlóiak, de ez sem segített rajtuk, újabb három labda landolt a hálójukban. Wéber hetest lőhetett, amit Mikler védett, de a kipattanót bevágta a játékos, így tíz perc után született újabb komlói találat (54. perc: 34-17).

A végjátékban elsősorban a támadásokra koncentráltak a felek, sorra potyogtak a gólok mindkét kapuba. Az este legnagyobb tapsát végül az első felnőtt élvonalbeli meccsét játszó Hornyák gyűjtötte be, aki kétszer is betalált. A 40-20-as végeredményt is a tizennyolcadik születésnapját tíz nap múlva ünneplő jobbszélső állította be.

Férfi kézilabda NB I, 8. forduló:
Telekom Veszprém–Sport36 Komló 40-20 (19-10)
Veszprém Aréna, 600 néző. Vezette: Rontó, Szanyi.
Veszprém: Mikler – Marguc 4, Tönnesen 4, Lékai 3, Toft Hansen 1, Mackovsek 4, Strlek 8. Csere: Terzic, Mahé 5 (5), Ilic 3, Nilsson 4, Nenadic 2, Ernei, Hornyák 2. Vezetőedző: David Davis.
Komló: Szabó M. – Szkokán, Obradovic 1, Grünfelder, Katzirz, Jerkovic, Markovic 2 (1). Csere: Szilágyi (kapus), F. Sunajko 5, Balázs 1, Kovács M. 2, Matic 3, Marcsek 1, Wéber 3 (1), Gebhardt 1, Manojlovity 1. Vezetőedző: Kilvinger Bálint.
Kiállítások: 2, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/2.

Így látták a főszereplők

David Davis: – A hétvégi BL-meccs után tegnap már edzettünk, amikor is végig nagyon fegyelmezettek voltak a fiúk, kiválóan dolgoztak. Igyekeztünk kijavítani a Kristianstad elleni hibáinkat. A mai meccsen elsősorban nem a gólkülönbség érdekelt, hanem az, hogy milyen változást tapasztalok a hangulatban, hozzáállásban. Boldog vagyok, mert mindenki jól tette dolgát, s ezt így kell folytatni a továbbiakban is.

Kent Robin Tönnesen: – Remek meccset játszottunk. A jobbik arcunkat mutattuk, nem azt, amelyiket a Kristianstad ellen. Már a tegnapi edzéseken is nagyon koncentrálttan dolgozott a társaság, a mai meccsen pedig jól védekeztünk, sok könnyű gólt szereztünk.

Kilvinger Bálint: – Ekkora arányban is megérdemelten nyert a Veszprém. Nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket, enerváltak voltunk. Nekünk ez a ritmus nem fekszik. Az az ideális számunkra, ha egy mérkőzésre egy teljes hetet készülhetünk. Ugyanakkor képet kaphattunk, hogy a világelit mennyivel dinamikusabban kézilabdázik. Próbálkoztunk becsülettel, de egyes szakaszokban hitehagyottakká váltunk, ez vezetett a nagy különbséghez.

Wéber Tamás: – Szombaton rangadót vívtunk, kedden Veszprémbe látogattunk, valóban szokatlan számunkra ez a terhelés. Hatalmas megtiszteltetés a Veszprém ellen játszani. Vendéglátónk rendre kihasználta a hibáinkat, ennek köszönhető a nagy különbség.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.