Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

A Veszprém bosszankodhat a döntetlen után

2018. október 27. 19:50
Hiába szerzett vezetést a Pető-legénység, Sowunmi tanítványai azonnal válaszolni tudtak, így 1-1-es döntetlennel zárult a szombati Veszprém–Füred megyei futballrangadó.

A labdarúgó megye I. szombati rangadóján a tabella második helyén álló Veszprém a listavezető Balatonfüredet fogadta. Pető Tamás legénysége abban a tudatban vonult ki a Városi Stadion gyepére, hogy ha nyer, ledolgozza kétpontos hátrányát, s ismét a tabella élére áll.

A borongós időjárás sem szegte kedvét annak a közel négyszáz focibarátnak, aki a helyszínen tekintette meg a forduló, sőt, az évszak rangadóját a megyei I. osztályban. A veszprémi legények ennek tudatában rögtön kezükbe is vették a találkozó irányítását. Agresszív támadóstílusban, ellenfelüket nyomás alatt tartva futballoztak Pető Tamás tanítványai. A 17. percben jártunk, amikor a VLS először került komolyabb helyzetbe: Szabó indult meg a félpályáról, s egészen – a tavalyi idényben még veszprémi színekben védő – Mikler kapujáig jutott. Túljárni viszont nem tudott volt csapattársa eszén, ugyanis a tóparti hálóőr könnyűszerrel védte a jobb alsóba tartó lövését. A Veszprém ezek után sem vett vissza vehemenciájából. A hazaiak labdatartásainak már érett az eredménye, de Gunther íveléseit rendszerint nem tudták gólokra váltani csapattársai.

Nem sokkal rá a fiatal Vass ugrasztotta ki Molnárt, aki a kapuvonal és az ötös találkozásáról ívelte a játékszert az érkező Szabó elé. A házi gólkirály azonban most hibázott, ugyanis a gyönyörű akció végén fölé bombázta a labdát. A veszprémiek aktív, előretörő játékának meg lehetett volna a böjtje is, ugyanis egy gyors vendégkontra után Lattenstein próbálkozhatott a 30. minutumban. A rutinos füredi lövése azonban a keresztlécen csattant. A királynék városának csapata rögtön észbe is kapott, megfontolt játékra váltott a félidő további részében. Gól így már nem is esett, 0-0-s egállal vonulhattak a szünetre a felek.

A pihenőről kissé indulatosan tért vissza a Pető vezette VLS, aminek meg is lett az eredménye: Bencze kakaskodását az 54. percben sárga lappal jutalmazta a játékvezető. A sors fura fintora, hogy a füredi szabadrúgás után Gulyás felszabadítása indításnak is megfelelt: Gálfi a saját térfeléről indulva vezethetett kontrát, amit higgadtan be is helyezett Mikler ketrecének bal alsó sarkába (55. perc: 1-0).

A Balaton-partiak középkezdését követően a veszprémi gárda fellélegezhetett, sőt, az 58. percben ismét Szabó került ígéretes helyzetbe. Húsz méterről azonban nem tudott kifogni Mikleren. Nem sokkal később a fürediek jutottak szabadrúgáshoz a hazai térfélen: a beívelt labdát Kis még védte, azonban a lecsorgó játékszerre már nem érhetett oda, így pedig Henn nyugodt szívvel bombázhatott a kapujába (60. perc: 1-1).

Az egyenlítést követően biztonságosabb játékra váltottak a felek, ami a találkozó színvonalán is megmutatkozott. Majd negyedórának is el kellett telnie addig, amíg ismét helyzetbe került a Veszprém. Rédling iramodott meg a jobbszélen, de a támadása kudarcba fulladt, a fiatal védő ugyanis jócskán mellétüzelt.

Úgy tűnt, a derbi már nem kecsegtet több lehetőséggel a Pető-legénységnek. A 89. minutumban azonban a tizenhatos csücskénél szabálytalankodtak Sowunmi Thomas tanítványai. Szabó nézett farkasszemet a többtagú sorfallal, s úgy döntött, hogy a hosszú alsót választja. Mikler azonban szinte olvasott a gondolataiban, parádésan védte a próbálkozását. A VLS Veszprémnek tehát a végjátékban is meg volt a lehetősége a diadalmaskodásra, de nem tudott élni vele. Így a találkozót 1-1-es végeredménnyel fújta le a játékvezető.

A VLS Veszprém így továbbra is kétpontos lépéshátrányban van a bajnoki éllovas Balatonfüreddel szemben, s még mindig kőkeményen kell küzdenie ahhoz, hogy közelebb érezhesse magát a harmadosztályhoz. Következő bajnokiját október 31-én (szerda, 14.30), szintén hazai környezetben játssza a Pető-legénység.

Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 12. forduló:
VLS Veszprém–Balatonfüredi FC 1-1 (0-0)
Veszprém, Városi Stadion 400 néző. Vezette: Rózsa (Winklár, Trosztmir).
Veszprém: Kis – Dobsa, Domján, Gulyás, Szabó, Molnár, Gunther, Gálfi (Csordás, 70.), Rédling, Vass, Bencze (Kelemen, 66.). Edző: Pető Tamás.
Balatonfüred: Mikler – Reznyák, Henn (Szentiványi, 91.), Rápó (Mód, 69.), Imre (Hahn, 82.), Imrik, Róth, Kós, Lattenstein (Zsigmond, 75.), Takács (Udvardi, 46.), Ujvári. Edző: Sowunmi Babatunde Thomas.
Gólszerzők: Gálfi (55.), ill. Henn (60.).

Értékelés

Illés László, a VLS technikai vezetője: – Úgy érzem, az első félidőben nekünk állt a meccs, szinte felborult a pálya a javunkra. A pihenőről visszatérve azonban kiegyenlítetté vált a találkozó. Ideje lenne kigyógyulnunk a betegségünkből, s gólokra váltani a kidolgozott helyzeteinket. Ha mindez sikerült volna, úgy gondolom, nem lett volna kétséges az eredmény.

Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.