Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Háromezren szurkoltak az 'új Veszprémnek', Nagy László más szerepkörben

2018. augusztus 10. 20:03
A Telekom Veszprém fölényes, 35-18-as sikert aratott a Balatonfüred ellen az idény első felkészülési meccsén.

A 2018/19-es évad első felkészülési mérkőzését vívta péntek délután a Telekom Veszprém kézilabdacsapata. Ljubomir Vranjes kisebb sérülés miatt Momir Ilic és Gasper Marguc játékára nem számíthatott, és Petar Nenadicot is hiányzók közé sorolhattuk. Sterbik Árpád és René Toft-Hansen ott volt a csapattal, de ők nem melegítettek együtt a társakkal.

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Gyorslábú kezdőcsapatot küldött pályára a mieink svéd trénere: a nyári szerzemények közül Mackovsek és Strlek is szerepet kapott a támadás és védekezés között mindössze egyet cserélő hazaiaknál. Blagotinsek szerezte a meccs első gólját, a folytatásban eladott labdák tömkelege éreztette a felek idény eleji formáját, melyből a fürediek profitáltak többet (9. perc: 2-4).

Bő tíz perc után Nagy László érkezett a pályára, de nem a védelem közepébe, hanem kettes pozícióba, méghozzá a sérüléséből visszatérő Nilsson mellé, akinek Ligetvári segédkezett a másik kettes pozícióban. Kisvártatva a két francia, az újonc Mahé és a hosszú sérülés után felépülő Accambray is pályára lépett, Ligetvári pedig a gyors ellentámadásoknál vette kezébe a karmesteri pálcát – vélhetően újabb kísérleti elemet láthattunk a Veszprémnél.

A folytatásban is tovább keverte a kártyákat a mieink mestere. Az összeálló védekezés pedig megalapozta a bakonyiak gördülékeny játékát, rendre két-három passz végén került akcióba a piros mezes együttes (22. perc 12-7). Gajic helyére az utánpótláscsapat szélsője, Dörnyei érkezett. A szintén újonc Mahé kulcspasszok kiosztásával, akció- és hetesgóllal vetette észre magát, de Strlek is hamar bemutatkozott: lerohanásból, szélről beugorva és az üres kapura is hibátlanul célzott (30. perc: 16-9).

Manaszkov a szélre, Jamali balátlövőbe érkezett fordulás után. Utóbbi bombázott irgalmatlan erővel Andó hálójába. Újabb taktikai felállás következett: a Gajic, Nagy, Blagotinsek, Mackovsek, Jamali, Manaszkov összeállítású hatos már csere nélkül darálta az elfogyni látszó Füredet.

A fiatal kapus, Djurdjevic is beszállhatott az utolsó negyedórára, amelyben ismét több technikai hibát láthattunk. A hajrára a vendégek is fiataljaikat küldték harcba, a közel háromezer fős közönség pedig vastapssal jelezte, kedvére való, amit a veszprémi fiúk a pályán művelnek.

Dörnyei kapta a leghangosabb elismerést, az 1999-es születésű szélső az 57. percben hetesből, majd lerohanásból is mattolni tudta Andót.

A zártabb, hatos falas védekezési rendszert, s a csere nélküli játékot is jó eséllyel viszontlátjuk az előttünk álló idényben. Nagy Lászlóra pedig új szerepkörben, kettes védőként (is) számít Ljubomir Vranjes, aki a találkozót követően válaszolt kérdéseinkre. A szakvezető elégedett volt a játékosok által eddig elvégzett munkával. – Még nehezek a lábak, épp ezért különösen örülök, hogy jól működött a lerohanásunk és a visszarendeződésünk is. Támadásban még csak egy variációt gyakoroltunk és idő kell míg az időzítések kialakulnak az új és a régi játékosok között, de védőmunka bizonyos elemeivel már most is elégedett voltam. A Tatabánya ellen újabb elemeket is előveszünk. Bár csak egy felkészülési meccs volt, a fiúk nagy szívvel akartak bizonyítani, s ez tetszik – tette hozzá.

Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés:
Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE 35-18 (16-9)
Veszprém Aréna, 2800 néző. Vezette: Felhő, Öcsi.
Veszprém: Mikler – Gajic 2 (1), Tonnesen 1, Blagotinsek 5, Mackovsek 2, Terzic, Strlek 4. Csere: Djurdjevic (kapus), Lékai, Nilsson 6, Nagy L. 1, Ligetvári 1, Accambray 1, Mahé 4 (1), Dörnyei 2 (1), Jamali 4, Manaszkov 2. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Balatonfüred: Fazekas – Hornyák 4 (3), Karvatski 2, Semenov, Topic 1, Ferreira, Bóka 1. Csere: Bősz, Andó (kapusok), Ág, Németh, Varga, Kemény 2, Kancel, Máthé 6 (1), Déber, Zdolik 1, Szöllősi 1. Vezetőedző: Csoknyai István.
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc.

Galéria
Telekom Veszprém – Balatonfüredi KSE 35-18
Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.