Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rangáék címet védtek a Mikulás Ralin

2017. december 10. 18:16 // Forrás: Balogh Tamás - formula.hu
Tavaly megnyerték a jubileumi kiírást, majd idén behúzták a veszprémi bajnoki futamot, most pedig – Turán Frigyeséket megelőzve – ismét a legjobbnak bizonyultak a 21. alkalommal megrendezett versenyen.

December 10-én, vasárnap 21. alkalommal rendezték meg a Mikulás Ralit, amely ezúttal is kétszer három szakaszból állt. Az első etapon a Kazár Miklós-Dallos Ferenc páros volt a leggyorsabb (igaz, az első öt helyezett négy tizeden belül teljesítette a távot), míg a másodikon a Maricsek Miklós, Bán Viktor duó került az élre. Az első kislőtéri szakaszon aztán a tavalyi viadal győztesei, Ranga Péter és Szőke Tamás vették át az első helyet, amelyet aztán egészen a második kör végéig meg is őriztek, így a 2016-os verseny és a veszprémi bajnoki futam után ismét diadalmaskodni tudtak.

A Ranga Péter - Szőke Tamás páros a 2017-es Mikulás Ralin – További képekért kattintson a fotóra!

– Úgy látszik, itt Veszprémben mindig klappol nekünk minden, vagy meg van a kellő helyismeretünk. Nagyon örülök, hogy ilyen nevek között tudtunk ilyen jól versenyezni. Nagyon nagy csata volt egészen az utolsó percig, a záró gyors előtt két tizeddel vezettünk Robi előtt, még viccelődtünk is, hogy ezt majd jól beosztjuk. Az utolsón sikerült jó időt mennünk, így azt hiszem két másodperccel nyertünk végül Frici előtt – nyilatkozta Ranga a Mikulás Rali hivatalos honlapján.

Valóban szoros küzdelmet hozott a végjáték: a második jutaspusztai körgyors után, vagyis az utolsó szakasz előtt mindössze két tized volt Rangáék előnye a Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős előtt. Végül azonban nem ők, hanem a Turán Frigyes, Bagaméri László páros szerezte meg az ezüstérmet, míg a bajnokságban már évek óta nem szereplő, Skodájával viszont idén már harmadik versenyén szereplő Bútorék harmadikak lettek. Kazárék a negyedik helyen zártak, míg az első ötöt a Balogh János, Holczer Dániel duó tette teljessé.

A Mikulás Rali végeredménye:

1. Ranga Péter - Szőke Tamás Skoda Fabia R5 38:27.2
2. Turán Frigyes - Bagaméri László Ford Fiesta R5 38:29.7 +2.5
3. Bútor Róbert - Tagai Róbert Skoda Fabia R5 38:33.3 +6.1
4. Kazár Miklós - Dallos Ferenc Ford Fiesta R5 38:40.1 +12.9
5. Balogh János - Holczer Dániel Ford Fiesta R5 38:46.3 +19.1
6. Maricsek Miklós - Bán Viktor Mitsubishi Lancer Evo IXR4 38:49.0 +21.8
7. Hideg Krisztián - Kerék István Skoda Fabia R5 38:51.8 +24.6
8. Botka Dávid - Mesterházi Márk Skoda Fabia R5 39:04.8 +37.6
9. Matics Mihály - Matics Barbara Mitsubishi Lancer Evo IX 39:07.9 +40.7
10. Osváth Péter - Répás Zoltán Skoda Fabia R5 39:35.5 +1:08.3

Forrás: Balogh Tamás - formula.hu

Galéria
Mikulás Rali 2017
vehirsport.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.