Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizenkét góllal nyert a Veszprém, Vranjes mégsem elégedett

2017. október 4. 19:19
Az erőviszonyoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott a Telekom Veszprém az Eger ellen a kézilabda NB I szerdai játéknapján.

A férfi kézilabda élvonal ötödik fordulójában az eddigi négy meccsét egyaránt megnyerő Veszprém azt az Egert fogadta, amely szintén négy győzelmet számlált, s csak a Szeged ellen maradt alul. Vérmes reményei persze nem lehettek a vendégeknek, a két gárda más-más célokért küzd a pontvadászatban.

A 44. születésnapját kedden ünneplő Ljubomir Vranjes ezúttal is pihentette több kulcsemberét: Nagy László, Momir Ilic, Renato Sulic és Gasper Marguc is kihagyta a találkozót. Füzi Dániel és Inal Aflitulin személyében a rivális két olyan kézilabdázót is felvonultatott, aki az előző szezonban még a mieinket erősítette.

Jól tartották magukat a Heves megyeiek a mérkőzés elején, 4-4-es állásig fej-fej mellett haladtak a gárdák. Jamali és Ancsin átlövése is utat talált a kapuba, majd Ancsin védéséből indulva Manaszkov növelte háromra a különbséget. A publikum legfeljebb azért bosszankodhatott, mert Ligetvárit már másodjára állították ki a játékvezetők. A sárga-fekete mezesek egyúttal hetest is lőhettek, amelyet Aflitulin értékesített (12. perc: 7-5).

A folytatásban teljesen tanácstalanná vált az egriek támadójátéka, a Veszprém sorra vezethette a gyors ellentámadásokat, melyek végén a legtöbbször Gajic zörgette meg a hálót. Tóth Edmond időkérése sem segített az övéin, zsinórban hetet vágott a Telekom (23. perc: 14-5). Ancsinék többször is támadhattak a tízgólos vezetésért, de nem sikerült átlépni a kerek határt. A dunaújvárosi nevelésű Takács Bence gyönyörű góllal törte meg együttese tizennégy perces gólcsendjét. Rögtön utána Aflitulin is betalált a szünet előtt, aki már négynél járt. A 16-7-es félidei állás pedig Ligetvári és Gajic sikeres lövése után alakult ki.

Két vendég góllal és Gajic kihagyott büntetőjével indult a második felvonás. Alilovic sem akart lemaradni „kollégájával” szemben, a horvát válogatott keretbe hosszú idő után visszatérő portás Takács kísérletét hatástalanította. Elöl Jamali jeleskedett, aki kétszer is a hálóba bombázott. Takács akcióból már nem hibázott, 18-10-nél Vranjes mester kért időt.

Továbbra sem akart leszakadni az Eger, az addig gólképtelen Radojevic háromszor is becsapta Alilovicot (42. perc: 20-13). A Stochl helyére kényszerből becserélt Repóth is tett azért, hogy ne nyíljon tovább az olló. A Veszprém érezhetően visszavett az elánból. A vendégek pedig bizonyították, hogy nem véletlenül állnak a tabella negyedik helyén, az utolsó tíz perchez közelítve is tartani tudták az első félidőben kialakult nyolc-kilencgólos differenciát (48. perc: 24-16).

Az 52. percig kellett várni, hogy tízig számolhasson a publikum, Ancsin sistergős lökete után Accambray is feliratkozott a gólszerzők közé. Ismét Ancsin célzott jól, aki ez alkalommal szerezte a 100. gólját Veszprémi-mezben (54. perc: 28-16). A hajrában is záporoztak a találatok, Accambray végül három, csapata harmincegy gólig jutott (31-19).

Férfi kézilabda NB I, 5. forduló:
Telekom Veszprém–Eger SBS Eszterházy 31-19 (16-7)
Veszprém Aréna, 1800 néző. Vezette: Paska, Vastag.
Veszprém: Alilovic – Gajic 7 (1), Tönnesen 3 (1), Nilsson 2, Lékai 2, Jamali 4, Manaszkov 2. Csere: Ligetvári 3, Ancsin 3, Accambray 3, Győri 1, Ugalde, Blagotinsek 1. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Eger: Stochl – Lezák, Radojevic 3, Petro 1, Kiss G., Dobó, Antl 1. Csere: Repóth (kapus), Bajorhegyi, Aflitulin 4 (2), Szepesi 1 (1), Takács B. 4, Vaskó 1, Szabó P. 4. Vezetőedző: Tóth Edmond.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3.

Így látták a főszereplők

Ljubomir Vranjes: – A győzelemnek örülök, annak alakulásának azonban nem. Ellenfelünk lassította a játékot, a játékvezetők pedig engedték ezt. Ezt a kézilabdát nem szeretem, mi futni akarunk. Sokkal jobb teljesítményre képes a csapatom, s jobbak is leszünk. Kemény edzéseket vezényeltem a héten, de ennek nem szabadott volna látszani a mai teljesítményünkön.

William Accambray: ­– A győzelem a lefontosabb, hiszen a Veszprémnek mindig ez a célja. Próbáltunk volna bizonyos taktikai elemeket gyakorolni, de ez meghiúsult. Azt ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a szabályok megengedik, hogy lassabban folyjon a játék. Nem nyújtottuk a legjobbunkat, de ebben az is szerepet játszott, hogy négynaponta meccseket vívunk. Még a héten is vár ránk egy fontos feladat: szeretnénk megőrizni a hibátlan mérlegünket a csoportban.

Tóth Edmond: ­­– A Veszprém a saját szintjének megfelelően játszott. A játék néhány elemében sikerült elérnünk a kitűzött célunkat, volt néhány szép támadásvezetésünk, de egy ilyen védelem ellen nehéz játszani. Jó védekezés, gyors lerohanások – vendéglátónk azt nyújtotta, ami az erőssége és amire készültünk. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, a másodikban azonban jobban tartottuk magunkat, összességében reális a különbség.

Füzi Dániel: – Nyomasztó érzés volt nem veszprémi színekben pályára lépni ebben a csarnokban, de később le tudtam vetkőzni a görcsösséget. A második félidőt már jobban kezdtük, de van ekkora különbség a két csapat között. Nekünk a közvetlen riválisainkat kell megvernünk, e tekintetben pedig jól állunk.

Galéria
Telekom Veszprém – Eger SBS Eszterházy
Zatkalik Dávid
Zatkalik Dániel
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.