Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Készen állnak a harcra!

2017. augusztus 11. 9:38 // Forrás: HunGarian Baja
Túl vannak a bemelegítésen. Átestek a kötelező papírmunkán – értsd adminisztratív átvétel – és a technikai ellenőrzésen, néhányan közülük teszteltek is, szóval minden a rendes kerékvágásban halad a magyar tereprali világkupa-futamon, a HunGarian Baján, de a versenyzőkön azért ilyenkor már látszik a harctéri izgalom – az, hogy legszívesebben már most ráállnának a gázra.

Papírforma, hogy a két legnagyobb sztár, a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah és a gyári Minivel száguldó Mikko Hirvonen csütörtökön késő délután, szinte egyszerre érkezett meg az adminisztratív ellenőrzésre, így legalább volt alkalmuk egy kicsit ugratni egymást. A katari azzal viccelődött, hogy szinte otthon érzi magát a magyar hőségben, a finn meg persze látványosan méltatlankodott – ő sokkal kevésbé bírja a sivatagi klímát, pedig az utóbbi időben volt ideje hozzászokni.

Al-Attijah eddig háromszor nyert a HunGarian Baján, Hirvonen pedig egyszer, tavaly. Mindketten szívesen jöttek vissza a Veszprém környéki viadalra, szeretik az itteni pályákat.

„Ez az egyik kedvenc versenyem. Mások itt a pályák, mint bárhol máshol a világon, dobálósak, technikásak, végig koncentrálni kell, ha az ember nem akar hibázni. De éppen ez tetszik benne. Imádom a kihívásokat, és azokból a magyar világkupa futam mindig rejt néhányat. Amúgy meg – és nyilván ez sem elhanyagolható – a világkupa-elsőségért harcolunk” – nyilatkozta Nasszer al-Attijah.

Ami Hirvonent illeti, ő egészen más versenyre emlékszik tavalyról, mint ami most vár rá.

„Egy éve minden más volt itt. Esett az eső, sárosak, trükkösek voltak a pályák, most meg tombol a hőség és por van – bár azt hallom, hogy jön az eső. De akármilyen idő is lesz, kemény menetre számítok, mert Nasszer erős ellenfél, mindig nagy élmény vele versenyezni. S hogy mi történt egy év alatt? Szereztem jó néhány hasznos tapasztalatot, minden versenyen tanultam valamit, és ha másodszor állsz rajthoz ugyanazon a viadalon, mindig jobb vagy, mint elsőre. Ez optimizmusra ad okot.”

A motorosok élmezőnye pénteken délelőtt érkezik, hogy letudja a „kötelező táncot” (vagyis a papírmunkát), 16 órakor pedig elkezdődik a hivatalos rajtceremónia a veszprémi Óváros téren, amelyen a világkupa-viadal teljes mezőnye felvonul, s ha ez nem lenne elég, a hangulatról az Animal Cannibals gondoskodik.

vehirsport.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.