Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megizzasztotta a Gyöngyös a Veszprémet

2017. április 3. 19:59
A derekasan küzdő Gyöngyös alaposan megszorongatta az alkalmi összeállításban pályára lépő Telekom Veszprémet a kézilabda NB I hétfői játéknapján.

Két nappal azután, hogy a szezon egyik legjobb teljesítményét produkálva, tíz góllal nyert a Zágráb ellen, s a BL legjobb nyolc csapata közé jutott a Veszprém, máris újabb feladat várt Javier Sabaté együttesére. A spanyol mester alaposan kicserélte játékoskeretét a Gyöngyös elleni bajnoki előtt: mindössze Iváncsik, Terzic, Mikler és Lékai maradt hírmondónak a szombati győztes garnitúrából.

A találkozó kezdődobását ezúttal is egy korábbi közönségkedvenc, az ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes Diaz Ivo végezte el. Iváncsik Gergő pedig a veszprémi mérkőzések időmérő feladatait huszonöt éve ellátó Erős Gyulát ajándékozta meg egy Veszprém mezzel.

Majd kilenc percet kellett várni az első hazai találatra, Blagotinsek válaszolt Mikita és Kovacsics góljaira (9. perc: 1:2). Ancsin ugrott a gyöngyösi fal fölé, s bombázott Rózsavölgyi kapujába, de Loncar révén ismét a vendégekhez került az előny (13. perc: 2:3). Blagotinsek és Országh pengeváltása után Szakály egyenlített. Mindkét gyöngyösi szélső, Országh és Kovacsics is mattolni tudta a rendre kiszolgáltatott helyzetbe kerülő Miklert (17. perc: 4:6).

Továbbra is csak döcögött az alkalmi összeállításban szereplő hazai támadógépezet, sok hibával, körülményesen kézilabdázott a Telekom. Ezt unta meg Javier Sabaté, aki 5:7-es állásnál hívta magához tanítványait. Ubornyák Dávid, Ligetvári Patrik és Tóth Attila szállította az új energiákat a Veszprém játékába. Ubornyák góllal, s gólpasszokkal rázta fel együttesét: Iváncsik és Ligetvári bombái után a meccs folyamán először ragadta magához a vezetést a házigazda (26. perc: 9:8).

A 4-1-es Veszprém-széria végén ki is kérte idejét a vendégek mestere. Kovacsics büntetőjéből érkezett a válasz, majd Ligetvári lövése talált utat a kapuba. Szélsői révén növelte előnyét a szemlátomást magasabb sebességi fokozatba kapcsoló bakonyi egylet: Iváncsik és Szakály is biztos kézzel talált be. Az utolsó szó a vendégeké volt a játékrészben: Loncar gyötörte be Mikler kapujába a játékszert (12:10).

Kopljar szállt be a játékba térfélcserét követően, Rózsavölgyit pedig Holló váltotta a gyöngyösi portán. Reznicek és Ligetvári indította a második félidei góltermelést, majd Hegedűs bizonyult tarthatatlannak beálló pozícióban. Emberelőnybe került a Telekom, Szakály és Blagontinsek használta ki a fórt (37. perc: 16:12).

Kovacsics is a kiállítás sorsára jutott, ezúttal azonban jól ölte az időt a Gyöngyös, amely kihúzta kapott gól nélkül a két perces büntetést. Felgyorsultak az események: Blagotinsek és Kopljar gól az egyik oldalon, Országh dupla a másik térfélen (42. perc: 17:15). Ligetvári, Ubornyák és Blagotinsek tolta meg a Telekom szekerét, amely ötre növelte előnyét negyed órával a vége előtt (20:15).

Az utolsó tíz perc percben ezúttal is fiatalok kerültek főszerepbe: Szakály, Kopljar, Ubornyák, Szita, Szeitl, Molnár felállásban rohamozott a hazai gárda. Szita talált be, majd Szeitlt küldték ki két percre a játékvezetők. Milasevic értékesítette büntetőjét, s Urbán volt eredményes a szélről (24:20).

Milasevic hetesből, Keresztes és Becirovic akciógóllal szólt hozzá a meccshez, négy perccel a vége előtt háromra zárkózott a Gyöngyös. Szakály vitte végig hiba nélkül fontos pillanatban, a másik oldalon Loncar jár túl Mikler eszén (26:23). Gyöngyösi ziccer hiba után Kopljar döntötte el a két pont sorsát. A mérkőzés utolsó találatát Molnár Balázs szerezte Mikler indításából (28:23).

Férfi kézilabda NB I, a 9. fordulóból elhalasztott alapszakasz mérkőzés:
Telekom Veszprém–B. Braun Gyöngyös 28:23 (12:10)
Veszprém Aréna, 700 néző. Vezette: Sándor, Szikszay.
Veszprém: Mikler – Szakály 4, Ancsin 1, Blagotinsek 6, Milasevic 2 (2), Terzic, Szita 2, Iváncsik 2. Csere: Kopljar 1, Molnár 1, Szeitl, Ubornyák 3, Ligetvári 5, Tóth A. 1. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Gyöngyös: Rózsavölgyi – Országh 4, Reznicek 1, Duris 1, Hegedűs 2, Mikita 2, Kovacsics 3 (1). Csere: Holló (kapus), Urbán 2, Keresztes 1, Loncar 3, Malandrin 2, Juhász 1 (1), Jóga, Tóth G., Becirovic 1. Vezetőedző: Nigrinyi Tibor.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2.

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – Az elsődleges célunk a győzelem volt a mai napon. Emellett minél több pihenőt szerettem volna biztosítani a hétvégi BL-meccsen pályára lépő játékosaimnak. Hatvan percen keresztül tudtunk fiatal játékost szerepeltetni a mai találkozón. Nekik még rengeteget kell tanulniuk, természetes, ha több hibával játszanak. A mai meccs legjobbja a mellettem ülő fiatalember, Ubornyák Dávid, akinek kulcsszerepe volt a győzelmünkben. Holnaptól a SEHA-liga négyes döntőjére készülünk.

Ubornyák Dávid: – Megnehezítette a dolgunkat a vendég gárda, amely végig kemény védekezést tanúsított. Igyekeztem megvalósítani, amit a mester kért tőlem, s feltörni a gyöngyösi védelmet. Szeretnék minél több lehetőséget kapni, ezért dolgozom.

Nigrinyi Tibor: – Elégedettek lehetünk a mai mérkőzéssel. Egy igazán jó együttes ellen gyakorolhattunk a számunkra igazán fontos, Eger elleni találkozó előtt.

Rózsavölgyi Gergő: – Minden csapatnak nagy élmény itt játszani. Számomra külön öröm volt visszatérni nevelőegyesületemhez, még ha ellenfélként is tettem azt. Úgy gondolom, hogy többnyire sikerült megvalósítanunk azt, amit terveztünk. Jó mérkőzést vívtunk a Veszprémmel.

Galéria
Telekom Veszprém – B. Braun Gyöngyös 28:23
Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.