Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Floorball: Három győzelem, egy verség

2015. december 9. 21:35
Orosz Tamás csapatvezető értékelése a Lizards Floorball Team októberi, novemberi szerepléséről.

Lizards FT–Női U19-es válogatott 4-2 (2-0, 2-1, 0-1)

A 2015-2016-os idényt a Lizards Floorball team az „újoncként” induló női U19-es válogatott ellen kezdte. A lányok idén engedélyt kaptak a fiú bajnokságban való indulásra, mivel nagy ütemben kell felkészülniük a 2016 májusi vb-re. Még látszott a lányokon, hogy nincsenek teljesen kialakulva a sorai, csapatuk formálódik. A „gyíkok” pedig meg tudták mutatni az erősségüket, a sokpasszos, mélységből építkező játékot. Végig domináltak a mérkőzés során, a lányok csak az ellentámadásokra tudtak apellálni. A 4-2-es végeredmény egy bíztató kezdést jelentett a szezonra.

Lizards FT–SZPK 4-12 (3-4, 0-5, 1-3)

Második mérkőzésüket a nagy rivális SZPK csapata ellen játszották. A vezetést a hazaiak szerezték meg, amire a komáromi gárda három góllal válaszolt. A harmad végéig felváltva estek a találatok, így nyitott maradt a meccs. A második játékrészben mintha nem is lett volna pályán a Lizards. Semmi nem jött össze nekik, nem találták az ellenszert a gyorsan, dinamikusan játszó SZPK ellen. Az utolsó játékrészben már nem volt akkora a nyomás a vendégek részéről, de a dominanciájuk ekkor sem szűnt.

Phoenix FSE–Lizards FT 2-3 (0-0, 1-1, 1-2)

A veszprémiek első idegenbeli csatája igazi ki-ki mérkőzés volt. A sok újonccal felálló Phoenix zárt védekezéssel nehezítette a „gyíkok” dolgát. Sokáig nem is tudták feltörni ezt a védekezést, de a mérkőzésen nagyon jó formát mutató Praznovszky Pálnak köszönhetően végül sikerült. A hajrában hét perccel a lefújás előtt az ő gólja döntötte el a találkozót.

Lizards FT–Fonyód 14-4 (2-2, 7-1, 5-1)

Idei utolsó hazai mérkőzésén a bakonyi gárdának csak az első harmadban volt oka az izgalomra. Az első húsz percben nagy volt a bizonytalanság, nem tudták megtalálni az ellenszerét a másik újonc, FODE védekezésének. Kiss Zoltán edző az első szünetben hasznos tanácsokkal látta el együttesét, a mérkőzés további részében ugyanis hengerelt a Lizards. Mindenki kivette a részét a pontszerzésből, öröm floorballt láthatott a kilátogató közönség.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.