Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Íme a rájátszás programja

2018. március 21. 19:51
Március 26-án (hétfőn) a Bőny ellen kezdi meg a rájátszás küzdelmeit az NB I-ben a veszprémi futsalcsapat.

Mint arról beszámoltunk, az 1. FC Veszprém a hatodik helyen zárta az NB I alapszakaszát.

A Bőny ellen kezd az 1. FCV a rájátszábanA Bőny ellen kezd az 1. FCV a rájátszában

A mezőny két ötcsapatos csoportra oszlott, az egyikben a tabella 1., 4., 5., 7. és 9. helyezettje, a másikban a 2.,3., 6., 8. és 10. helyezettje szerepel. A csapatok bónuszpontokat (6, 4, 3, 2, 1) kaptak az alapszakaszban elért helyezésüknek megfelelően. A két csoportban nyolc-nyolc mérkőzést rendeznek oda-visszavágós alapon, majd következik a bajnokság harmadik szakasza, a helyosztók: a két csoportelső a bajnoki címért játszik három nyert meccsig tartó párharcot, míg a másodikak a bronzéremért, a harmadikak az 5. helyért, a negyedikek a 7., az ötödikek pedig a 9. helyért küzdenek meg egymással két nyert meccsig tartó párharcban.

Szerdán ismertté vált a rájátszás programja, mely szerint Madarász János együttese a B csoportban március 26-án az alapszakasz-utolsó Bőny vendéglátójaként kezd.

Futsal NB I, a rájátszás programja a B csoportban:

Március 26. (hétfő) 18.30 1. FC Veszprém–Bőny FC
Április 9. (hétfő) 18.15 Haladás VSE–1. FC Veszprém
Április 16. (hétfő) 18.30 1. FC Veszprém–Rába ETO
Április 23. (hétfő) 18.40 Aramis SE–1. FC Veszprém
Április 30. (hétfő) 18.30 Bőny FC–1. FC Veszprém
Május 14. (hétfő) 18.30 1. FC Veszprém–Haladás VSE
Május 21. (hétfő) 18.40 Rába ETO–1. FC Veszprém
Május 28. (hétfő) 18.30 1. FC Veszprém–Aramis SE

A B csoport állása (a hozott pontokkal): 1. Rába ETO 6 pont, 2. Haladás 4, 3. Veszprém 3, 4. Aramis 2, 5. Bőny 1.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.