Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Túl kemény dió volt a PSG, oda a Veszprém veretlensége

2017. november 12. 18:52
Félidei ötgólos hátárnyát követően az egyenlítésért is támadhatott a Telekom Veszprém, de a több jó egyéni teljesítményt felvonultató PSG jobban hajrázott, s mindkét pontot otthon tartotta a BL vasárnapi csúcsrangadóján.

Az idény eddigi legnehezebb kihívása elé nézett a veszprémi kézilabdacsapat, amely a Bajnokok Ligája vasárnapi szuperrangadóján Párizsba látogatott. A B csoportban éllovas Telekom és a második helyen álló PSG csatáját az európai szövetségnél a hét meccsének választottak. Az idén remeklő veszprémi együttesnek volt miért visszavágnia, hiszen az előző évadban háromszor is – a csoportkörben oda-vissza, s a kölni elődöntőben ­– is vereséget szenvedett a francia sztárcsapattól.

Ljubomir Vranjes vezetőedző egy helyen változtatott a keretben a múlt heti, Aalborg elleni csatához képest: Jamali Iman helyett Renato Sulicnak szavazott bizalmat. A csapatkapitány Nagy László még nem épült fel ujjsérülését követően, így nem tudott segíteni társainak. S ezúttal is kimaradt a két fiatal, Győri Mátyás és Ligetvári Patrik. A vendéglátónál Daniel Narcisse, Luc Abalo és Luka Karabatic nem szerepelhetett sérülés miatt.

Blagotinseket rögtön az első hazai támadásnál kiküldték két perce, az emberelőnyt Sagosen használta ki. Omeyer védéssel, Nikola Karabatic pedig góllal mutatkozott be. Manaszkov éles szögből szerezte a mieink első gólját, majd egy gyors ellentámadás végén Marguc egalizált (5. perc: 2-2). A PSG azonnal visszavette a vezetést, Sagosen és Remili is megzörgette Alilovic hálóját. Nagyon kellett Ilic átlövése, amit Karabaticé követett. A fiatal Sagosen óriási lendülettel és roppant eredményesen kezdett, de Tönnesen és Manaszkov vezetésével tartani tudta a lépést a magyar bajnok (9. perc: 6-5).

Fotók: Twitter – Paris Saint-GermainFotók: Twitter – Paris Saint-Germain

Sagosen és Ilic pengeváltása után jókora hullámvölgybe kerültek a veszprémiek, amiben jelentős szerepe volt az ihletett formában védő Omeyernek. A negyvenegy esztendős kapuskiválóság Ilic hetesét, valamint Lékai és Tönnesen lövéseit is könnyű szerrel hárította. Remili duplájával, Konkoud és Hansen bombáival a játékrész derekánál ötre nőtt a különbség (11-6).

Úgy tűnt, hogy jót tett együttesének Ljubomir Vranjes időkérése, Marguc nyolcperces gólcsendet tört meg büntetőből, s Blagotinsek is betalált. Sajnos a szlovén beállós begyűjtötte a második kisbüntetését is, Nielsen így könnyedén lőtt a hálóba. Ilic helyére az expárizsi Accambray érkezett, aki kétszer is túljárt Omeyer eszén (22. perc: 12-10). Harmadik párharcukat azonban már a portás nyerte, közben Remili és Nilsen is szaporította góljai számát. Így tehetett volna Manaszkov is, de ő is kihagyta a hetest. Hansen kétperces figyelmeztetését kihasználva aztán akcióból már eredményes volt a macedón balszélső (25. perc: 15-11).

A hajrában sorrá fújták a kiállításokat a dán sípmesterek, Schuch és Konkoud is szusszanhatott két percig. A bakonyi védekezés feszessége elmaradt a megszokottól, egyértelműen uralta a találkozót a Párizs. Karabatic percei következtek, aki hat akciógóllal zárta az első felvonást. Már hat is volt közte, Nilsson végül ötre csökkentette a hátrányt (19-14).

A Telekom kezdte jobban a második fél órát, Ilic célzott pontosan és a csereként beállt Ugalde is feliratkozott a gólszerzők közé. Érdekesség, hogy Gensheimer először lőtt kapura, a szintén csere Mikler bánta. Gajic hetese kimaradt, de akcióból kétszer is eredményes volt. Mikler előtte fontos pillanatban fogta meg Sagosen hetesét (37. perc: 21-18).

Gensheimer hétméterese kimaradt, de a kipattanót bevágta a német szuperklasszis. Egyértelműen érződött, hogy a veszprémiek egy pillanatra sem tekintették lefutottnak a találkozót. Hátrányban is kiválóan küzdött a magyar együttes. Nilsson után Gajic kínaiból szerezte a meccs legszebb gólját, a meccs kétharmadához érve kettőre olvadt a hazai fór (22-20).

Gajic a folytatásban hibátlanul értékesítette a helyzeteit, miközben Mikler is többször is bravúrral védett. Tönnesen támadójátéka is feljavult, újabb löketével a 45. percben egyre olvadt a különbség (25-24). Igaz, csak néhány pillanatra, Hansen ugyanis újra megvillant.

Serdarusic időt kért, Remili kiskiállítását Tönnesen használta ki góllal. Mikler hárított, Vranjes is időt kért. Az egálért támadhatott a magyar rekordbajnok, de Omeyer megint kibabrált a végül gól nékül maradó Lékaival. Hansen viszont nem hibázott, s Kempf sem, mínusz háromnál kezdődött az utolsó tíz perc (28-25).

A végjátékban Ilic kakaskodott kétszer is Sagosennel, másodjára már kiállítás lett mindkettejük „jutalma”. A Vranjes-csapat már csak futott ez eredmény után, a gallok magabiztosan őrizték három-négygólos előnyüket. Fiatal jobbszélsőjük, Kempf zsinórban hatszor is becsapta Miklert. A 33-28-as végeredményt is ő állította be. A Vranjes-érában először szenvedett vereséget tétmeccsen a Veszprém, amely jövő szombaton (17.30) hazai környezetben vághat vissza.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 7. forduló:
Paris Saint-Germain Handball–Telekom Veszprém 33-28 (19-14)
Párizs, 4000 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
PSG: Omeyer – Konkoud 1, Remili 4, Nielsen 3, Sagosen 6, N. Karabatic 8, Gensheimer 2. Csere: Corrales (kapus), Mollgaard, M. Hansen 3, Kempf 6, Damjanovic, Stepancic. Vezetőedző: Zvonimir Sedarusic.
Veszprém: Alilovic – Marguc 4 (3), Tönnesen 5, Blagotinsek 1, Schuch, Ilic 4, Manaszkov 3. Csere: Mikler (kapus), Lékai, Terzic, Nilsson 3, Accambray 2, Ugalde 1, Gajic 5. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 14, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 1/0, ill. 6/3.

A csoport többi meccsén:
Aalborg–Kielce 30-34 (14-18)
THW Kiel–Celje 26-29 (15-14)

Szombaton játszották:
Meskov Breszt–Flensburg 28-30 (15-16)

Nyilatkozatok a mérkőzést közvetítő Sport 1 tv-nek

Ljubomir Vranjes: – Az első félidőben gyakorlatilag minden egy az egy elleni szituációban alulmaradtunk. Emellett tizenegy lövésünk is elakadt Omeyerben, köztük két hétméteres is. Nem működött jó a védekezésünk, nem voltunk kellően agresszívak. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, s megvolt a labdánk az egyenlítéshez. Nem játszottunk jól, de a végén így is közel álltunk ahhoz, hogy jobb eredménnyel távozzunk. Az első félidőben semmi nem jött össze abból az öt-hat taktikai elemből, ami ahhoz kellett volna, hogy legyőzzük a Párizst. A szünet után visszajöttünk, ekkor már három-négy elem is jól működött. Fel is tudtunk zárkózni, de egy ilyen magas szintű csapat ellen, mint a Párizs, ez nem elég a győzelemhez.

Mikler Roland: – Két teljesen különböző félidőt játszottunk. Tálcán kínáltuk az ötgólos előnyt a franciáknak, ezt nem szabadott volna megengednünk. Ennél sokkal jobban is képesek vagyunk kézilabdázni, s otthon fogunk is. A második félidő rendben volt, egyenlíthettünk volna, de hiányzott még egy kis plusz. Olyan félidőt, mint az első, nem engedhetünk meg magunknak még egyszer. Veszprémben úgy kell játszani, ahogy itt a második félidőben tettük.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.