Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Gond nélkül hozta a kötelezőt a Telekom

2017. november 4. 19:02
Továbbra is veretlen a Bajnokok Ligájában a veszprémi kézilabdacsapat, amely sima győzelmet aratott a dán Aalborg felett a B csoport szombati meccsén.

A sereghajtó, eddig mindössze két pontot szerző dán Aalborg ellen folytatta BL-szereplését az éllovas Telekom Veszprém. A sérüléssel bajlódó Nagy László és Renato Sulic mellett Győri Mátyásnak és Ligetvári Patriknak ezúttal sem jutott hely a tizenhatos meccskeretben.

Természetesen telt ház fogadta a magyar és a dán bajnokot, noha a hangulat némileg elmaradt a Flensburg vagy Kiel elleni meccseken látottaktól. Blagotinsek rögtön az első veszprémi támadást gólra váltotta, amire gyorsan válaszolt Larsen. Ilic bombája után a kapusok villantak: Mikler és Aggefors is védeni tudott. Marguc hetesét aztán már nem tudta megfogni a svéd hálóőr (5. perc: 3-1).

Smarason góljával tapadtak a vendégek, akik egy kétperces kiskiállítását is begyűjtöttek, de a Telekom emberelőnyben sem tudott ellépni. Lékai találatára Antonsen, Manaszkovéra pedig Holst felelt (10. perc: 5-4).

Újabb Mikler-védésekkel, s az azokat követő gyors lerohanásokkal kezdte leszakítani ellenfelét a Veszprém. Marguc és Tönnesen góljaival először nőtt négyre a különbség (8-4). Mindkét fél sok hibával kézilabdázott, a bakonyiak különösebb erőfeszítés nélkül is könnyedén őrizték előnyüket (20. perc: 11-7).

Tönnesen gólt lőtt, majd az ellentámadásánál kétperces büntetést kapott. A helyére érkező Ancsin rögtön az első kísérletéből eredményes volt. Pedersen váltotta társát a dán kapuban, de ő sem tudott segíteni alakulatán. Hald után Nilsson és Lékai is megzörgette a hálót, 14-8-nál időt kért Aron Kristjansson.

Lékai már négy akciógólnál járt, csapata uralta a találkozót. Nilsson jó lövése után 16-9-nél Vranjes is időt kért, de vélhetően nem ezért, mert túlzottan elégedetlen lett volna a látottakkal. Hald löketét követően Marguc lőhetett hetest, Pedersen azonban megakadályozta ezt, sőt, a kipattanót is hárította. Mikler sem akart lemaradni „kollégája” mögött, a játékrész végén megfogta Juul ejtését.

Mikler-bravúrral és Blagotinsek-góllal indult a második felvonás. Tönnesen véleményes kiállítását kihasználva faragott hátrányából az Aalborg: Hald és Holst is mattolta Miklert, aki a harmadik dán lehetőségnél már résen volt. Lékai csodaszép passzát Blagotinsek váltotta gólra, visszaállt a félidei hatgólos differencia (35. perc: 18-12).

Újabb mintaszerű hazai támadás végén Gajic juttatta a hálóba játékszert. Pillanatok alatt paprikássá vált a hangulat, a montenegrói sípmesterek ugyanis harmadjára is kiküldték Tönnesent, aki így már nem térhetett vissza. Juul az emellé megítélt hetest is bevágta, szerencsére Ilic ezúttal már pontosan célzott az ellentámadásnál. Az ellenfél mindent bevetett, többször is hét a hat ellen támadott. Holst akcióból, Juul hetesből volt eredménye, a meccs kétharmadánál ötre csökkentették a differenciát a dánok (20-15).

Gajic a második helyzetét is biztos kézzel értékesítette, az azonban aggodalomra adott okot, hogy Lékai lent maradt egy ütközést követően. Barthold és Hald révén feljöttek mínusz négyre a piros-fehérek (21-17), Vranjes magához is hívta az övéit. Ancsin fontos pillanatban tüzelt eredményesen, a túloldalon pedig a horvát Jotic iratkozott fel a gólszerzők közé.

Úgy tűnt, hogy elfogyott a szufla és a lelkesedés az északiaknál, Ilic és Nilsson után a visszatérő Lékai talált be kettős emberelőnyben (49. perc: 25-18). Ismét időt kért Aron Kristjansson, de talán már ő is tudta, hogy innen nincs visszaút együttese számára. Ugalde üres kapus góljával plusz nyolccal kezdte az utolsó tíz percet a magyar rekordbajnok.

A végjátékban már egyik gárda sem összpontosított megfelelően a védekezésre, gyors egymásutánban potyogtak a találatok. Ancsin harmadik bombájával az 55. minutumban is nyolc volt közte (28-20), a végén aztán kozmetikáztak az eredményen a dánok (30-24).

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 6. forduló:
Telekom Veszprém–Aalborg Handbold 30-24 (16-10)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Vesovic, Mitrovic (montenegróiak).
Veszprém: MIKLER – Marguc 3 (1), Tönnesen 2, BLAGOTINSEK 3, LÉKAI 7, Ilic 3, Manaszkov 2. Csere: Schuch, Terzic, Nilsson 3, ANCSIN 3, Accambray, Gajic 3, Ugalde 1. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Aalborg: Aggefors – Wiesmach 2, Larsen 1, HALD 6, Antonsen 1, HOLST 4, Juul 2 (2). Csere: Pedersen (kapus), Smarason 2, Jotic 2, Atlason, Saugstrup 2, Barthold 2, Meinby. Vezetőedző: Aron Kristjansson.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2.

Így látták a főszereplők

Ljubomir Vranjes: – Jó meccset játszottunk, jól védekeztünk hat a hat ellen. Örültem az Aalborg hét a hat elleni játékának, hiszen ebből mi is tanulhatunk. Örülök a két pontnak. Ma is előre léptünk, s továbbra is keményen dolgozunk, hiszen még jobbá akarunk válni.

Gasper Marguc: ­– Gyorsabb meccsre számítottam, de az Aalborg hét a hat elleni játéka lassabbá tette a találkozót. A csapatunk fejlődik, keményen dolgozunk tovább.

Aron Kristjansson: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A Veszprém kiválóan védekezett, igaz, ebben a csarnokban mindenkinek nehéz jó teljesítményt nyújtani. Az első félidőben sok technikai hibát véttettünk, akadozott a támadójátékunk. Ezzel együtt többször is azt éreztem, hogy a játékvezetők korán jeleztek passzívot a támadásainknál. Nem védtek rosszul a kapusaink, de a Veszprém ellen ennél több kell.

Magnus Saugstrup: – Kemény meccs, kemény ellenfél. Fizikálisan fölénk kerekedett az erősebb, jobb Veszprém.

Galéria
Telekom Veszprém – Aalborg Handbold 30-24
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.